Nap mint nap tapasztalom, hogy a spirituális tanítások egész seregét félreértik, kiforgatják, sÅ‘t sokszor fegyverként alkalmazzák egymás ellen a neofiták (tanítványok). Álljon itt néhány gyakorlatból vett példa, amelyen keresztül talán többen magukra ismerhetnek! Szó lesz az egómentesedésrÅ‘l, az individualizációról, a pénzhez való viszonyról, a szeretetrÅ‘l és a rémhírekrÅ‘l.

EGÓMENTESEDÉS

Sokan hisznek abban, hogy az egó nem más, mint az én. A spirituális tanítások azonban picit másképpen, árnyaltabban értelmezik az egót, mint mondjuk a pszichológia, vagy a köznyelv. Spirituális aspektusból az Én alatt isteni eredetű, tiszta, elpusztíthatatlan, sérthetetlen, halhatatlan és fejlÅ‘dÅ‘képes tudatközpontot értünk. Az Én egy magasabb rendű intelligenciának a kifejezÅ‘dése, ezért sokszor nagy kezdÅ‘betűvel írják, vagy olyan jelzÅ‘ket tesznek el, mint „felsÅ‘”, „felettes”, „isteni”. Amit az Én nyújt az ember számára: a valóság, a megismerés, a határtalanság, a szabadság, a lelki öröm, a béke, a csend és más rokonprincípiumok.

Viszont, az egó korántsem azonos a valódi énünkkel, hanem csupán annak a mintájára az elménkben születÅ‘ kép, így énképrÅ‘l beszélünk. Az egó mindig korlátolt, határok közé szorított és torz. Nem a valóságot mutatja, hanem mindent valamilyennek próbál beállítani. Az érzelmeinket és a gondolatainkat manipulálva szinte bármit elhitethet velünk. Ebben rejlenek az igazi veszélye. Az egó mindig kivetít valamit: vagy a múlttal foglalkozik, vagy a jövÅ‘vel, de semmiképpen sem a jelennel. Az egó üzemanyaga az érzelmi és gondolati energia. Amikor az ember megittasul az igazságától, amikor gÅ‘gös, lenézÅ‘, sznob, hatalomvágyó, erÅ‘szakos, dühös, gonosz, illetve amikor kishitű, elnyomható, elfojtós, meghunyászkodó, szorongó, félénk, irigy, gyenge, akkor tudhatja, hogy az egója dolgozik benne. Az ilyen és ehhez hasonló tulajdonságok miatt van szükség az egó vadhajtásainak a mentesítésre. Ehhez érettség, elszántság és belátás szükséges. Ahogyan az egó felségterülete csökken, úgy fog az én hatásköre bÅ‘vülni és növekedni, mígnem a tökéletes belsÅ‘ harmónia állapotába nem kerülünk.

INDIVIDUALIZÁCIÓ

Az individualizáció szervesen kapcsolódik az iménti egós témához, mivel az individuumunk, magyarul az egyéniségünk kifejlesztésérÅ‘l és fejlÅ‘désérÅ‘l szól. A hangsúly az egyéniségen van. Minden, ami az egyediségünket adja és táplálja, az énünkbÅ‘l fakad. Mármint a valódi énünkbÅ‘l. Az egó megpróbálja cselesen uniformizálni az egyéniségünket, tehát olyanná tenni, mint mások: nevelés, normák, szocializáció, szabályok betartása, elvárások és ideológiák tömkelege által maszkokat húz az arcunk elé. Az egó rendre ellenáll a valódi másságnak, vagyis az én erejének. Az egó mindig  a külvilágra figyel és onnan nyeri erejét, míg az én mindig belülrÅ‘l, a valós, belsÅ‘ értékekbÅ‘l táplálkozik.

Aki úgy akar fejlÅ‘dni, hogy közben nem veszíti el egyéni értékeit és erkölcsét, az érettségre tesz szert. Itt nem csak a határozott és kiforrott individuumra gondolok, hanem az érzelmi intelligenciára, a toleranciára és a helyesen használt megkülönböztetÅ‘ képességre is. Az individuum jellemzÅ‘je az egység és az integritás.

Az egyéniség nem összetévesztendÅ‘ a személyiséggel. Ezt sokan sokféleképpen félreértik, illetve félreértelmezik. A személyiség egy komplex pszichológiai fogalom, amelybe sok minden beletartozik. Ekképpen az ember tudatos és tudattalan részei is integrálódnak a személyiségbe. Ide sorolandó az ember árnyéka, a nÅ‘i és a férfi oldala, az emléksúlyai, a gátlásai, az ösztönlénye, s még milliónyi apró pszichikai tulajdonsága is. Az egyéniség ezen túl van, ettÅ‘l sokkalta mélyebben foglal helyet. Az individuum a mélymag, az önvaló, az isteni én, amely soha nem változik, mert az adja az egyedülállóságunkat, amely még a halált is túléli, ellentétben a személyiségünk egyéb részeivel. Így a valódi spirituális fejlÅ‘désnek csak azt hívom, ami az individuumunk kibontakoztatására törekszik. SÅ‘t, csak akkor spirituális egy fejlÅ‘dÅ‘ lélek, ha az önvalója kiteljesítésén fáradozik, amúgy nem az. (Kiegészítésképpen vesd össze az elÅ‘bbi sorokat a pénzhez való viszonnyal!)

A PÉNZHEZ VALÓ VISZONY

Sok ezotériát tanuló helytelen viszonyt alakít ki a pénzzel. Ennek egyik oka, hogy mocskos dolognak találják. Itt azonban egy óriási félreértéssel van dolgunk. A pénz is ugyanúgy energia, mint a szeretet, a lélek, vagy az univerzum. A pénz véleményem szerint se nem jó, se nem rossz. A gond a pénzzel kapcsolatban kialakított viszonyban rejlik. A pénzrÅ‘l való gondolkodás, az anyagi javakkal kialakított viszony: a görcsös ragaszkodás és a hiányából, vagy épp a túlzott meglétébÅ‘l fakadó, egóra ható érzetek, illetve az egóból kiváltott reakciók miatt vagyunk hajlamosak azt hinni, hogy a pénz egy szennyes valami, amit nem kellene szeretni. Ez sokszor önellentmondásokba sodorja az embereket, mivel egyfelÅ‘l elÅ‘ítéletesek a pénzzel kapcsolatban, másfelÅ‘l szeretnék megszerezni a spirituális munkájukért cserébe, vagy csak szimplán a megélhetésük miatt. Vagyis egyszerre éreznek taszítást és vonzalmat a pénz iránt, amely két ellentétes erÅ‘, tehát nem csoda, hogy kioltják egymást.

A másik tipikus félreértés a Biblia ama gondolata, amely lényegében Jézus szavait állítja be sajátos köntösbe burkolva: ingyen kaptátok, ingyen adjátok. Erre hivatkozva aztán sokan azon dilemmáznak, hogy akkor elfogadjanak-e valamennyi ellenszolgáltatást a spirituális szolgálatukért, vagy sem, és minduntalan lelkiismereti kérdést csinálnak ebbÅ‘l. Álláspontom szerint nem a nincstelenek nyomorúságából, nem a szegény emberek bajaiból kell hasznot húzni, mert az erkölcstelen cselekedet. Mindazonáltal, ha az adás szívbÅ‘l jövÅ‘, akkor azon áldás van. Így kérés nélkül is viszonzást vált ki. Ez pedig anyagiakban, így pénzben is, megnyilvánulhat. Az adás csak az egyik oldalról adás, a másik oldalról befogadás. Ez a megfelelÅ‘ és etikus adok-kapok működteti az univerzum életét, tehát ágálni ellene nem érdemes. SÅ‘t ami azt illeti, kifizetÅ‘dÅ‘ betartani. Kevés kivételtÅ‘l eltekintve fontos, hogy minden kölcsönösségi alapon működjön. Az önzetlen adás luxusát csak egy idÅ‘ után engedheti meg magának a lélek, miután már nem csak adni, hanem helyesen adni is tud, és azzal nem sérti az univerzum többi törvényét, így például a karma törvényét sem.

SZERETET

A szeretetnek végtelen megnyilvánulási formája létezik. Az emberekbÅ‘l származó szeretethullámok ritkán tiszták: önzetlenek, viszonzást nem remélÅ‘k és bÅ‘séget fakasztók. Ha ugyanis ezen feltételeknek nem felel meg a szeretetnek nevezett érzés, akkor az valamiféle külön bejáratú szeretetet, tehát tudhatjuk, hogy egyáltalán nem isteni szeretetet táplálunk a másik lélek iránt. Ezzel önmagában véve még semmi baj nincsen. Ám amint az érdekek, a tudatalatti ragaszkodás és egyéb egoista célok is átszínezik, áthangolják a szeretetnek nevezett érzületünket, akkor az könnyedén látszatszeretetté, álszeretetté és szeretetutánzattá válhat.

Másik érdekesség a szeretettel összefüggésben az, hogy a szeretet nem mindig a legfontosabb. Vannak helyzetek, amikor a karma jobban összeköti a lelkeket, mint a szeretet. Például amikor egy beteg és rosszindulatú szülÅ‘t kell a gyermekének gondoznia, vagy amikor a házastárs kényszerül a gyermeke jövÅ‘je miatt együtt élni a párjával, akkor nem a szeretet a lelki élet kovásza. Mégis az isteni gondviselés kétségtelenül tud ilyen és ehhez hasonló szituációkat teremteni. Ez is a fejlÅ‘désnek az egyik aspektusa, egy más minÅ‘ségű szeretet, amelyet nem könnyű felfedezni és gyakorolni.

RÉMHÍRGYÁRTÁS

Ahogy közeledik a korszakváltás, úgy rosszabbodik az ezotéria helyzete. Most a kedves Olvasó, biztos meglepÅ‘dik ezen a kijelentésemen és arra gondol, hogy a Gyuri eltévesztette a szavakat. De közlöm, hogy a helyükön vannak. Oda szántam Å‘ket, ahová kerültek. Ugyanis az ezotéria biznisszé vált, nem csak a vallás, a spiritualitás is átcsapott az ellentettjébe. Pszeudospirituális, antispirituális szekták és vérszomjas, demagóg egyházi emberek ontani kezdték magukból a rémhíreket, ami persze önmagukat is minÅ‘síti. Én arra hívnám fel a figyelmet, hogy az olyan „spirituális” hírek a szellemi segítÅ‘krÅ‘l, amelyek a munkájukat degradálják, pocskondiázzák és kritizálják, 98-99%-ban az illetÅ‘ személy tudatszintjét minÅ‘sítik, és egyoldalú igazságokat közölnek.

Ma divatos és valljuk be, nem nehéz bárkit leminÅ‘síteni. Azonban aki a kétely magvait elveti, annak nem marad el a fizetsége. Kérdés: Å‘ valójában mit képvisel? Miért hiszi azt magáról, hogy a teljes igazságot látja? Miért tetszeleg az igazságszolgáltató és a „mások megmentÅ‘je” szerepében? Azt kell, mondjam, hogy a csalódásaink és kudarcaink okozói, miként kimondott szavaink felelÅ‘sei is mi magunk vagyunk. A karma mindenkoron működik. Talán a „hallgatni arany” mondással most is többre mennénk.

A rémhírek szenzációknak számítanak, ezért aztán élvezettel alkalmazzák Å‘ket ezoterikus berkekben is. A motivációja ennek a torz ítélkezésnek magától értetÅ‘dÅ‘. Ugyanakkor a felmágnesezÅ‘ hatása óriási: könnyen magával ránthatja az egyik ember a másikat, ezért nem árt elhatárolódnunk a negatív híresztelésektÅ‘l és mendemondáktól. A rémhírek egyúttal viszont tökéletesen rámutatnak a mi gyenge pontjainkra is.

Boldog napot!