Mi mindenre használták fel az emberek Jézus nevét?

Áttekintjük a krisztusi eszme alakulását az egyház és a pápaság születésétÅ‘l és belharcaitól kezdve a sötét középkor keresztes hadjáratain, az inkvizíción, a boszorkányüldözéseken, a reformáción keresztül a jelenkor sarkalatos dogmatikai kérdéseiig. Végül megvizsgáljuk, hogy a spiritualitás milyen messzire állhatott Jézustól.

Voltak, akik létrehoztak néhány egyházat…

A (római) katolikus egyház - mint tudjuk - a világ legnagyobb keresztény felekezete. Nagyjából 1,2 milliárd hívÅ‘vel bír a Földön. A keresztények több mint a felét, a világ népességének egy hatodát tudhatja maga mögött. A szakirodalom szerint a katolikus egyház a nyugati, latin katolikus egyházból, valamint 22 keleti katolikus egyházból tevÅ‘dik össze, összesen 2782 részegyházra osztva.

A pápa az egész katolikus egyház legfÅ‘bb pásztora, illetve vezetÅ‘je. Hatalma katolikus, vagyis egyetemes és teljes az egyházi hierarchiában. A mindenkori pápa Krisztus földi helytartója.

A katolikus egyház az apostoli (Szent Péter) utódlás általi keresztény közösség folytatásának vallja magát, amelyet Jézus Krisztus alapított, s amelyet örökül hagyott Szent Péter apostolra.

A katolikus egyház saját dogmatikája szerint Jézus Krisztus üzenetét hirdeti, kiszolgáltatja a szentségeket és gyakorolja a felebaráti szeretetet. Ennek szellemében számos intézményt és programot működtet világszerte. Ez az egyház azt hirdeti, hogy a Szentlélek vezeti és megvédi minden tanítói tévedéstÅ‘l. Ennek belátása tekintélyi alapon működik. A katolikus egyház történelmi létével a világ legÅ‘sibb fennmaradt intézménye. Valódi virágzása a 4. századtól figyelhetÅ‘ meg.

Róma elsÅ‘bbsége

Miután I. Constantinus római császár törvényessé tette a keresztény vallást a Római Birodalomban, 325-ben összehívta az elsÅ‘ egyetemes zsinatot Niceaban, ahol az egyházfÅ‘k lefektették és eldöntötték a kereszténység legfÅ‘bb dogmatikáját. A zsinaton elismerték a római és alexandriai metropolita (érsek) fennhatóságát a tartományukon kívül esÅ‘ püspökök felett is, továbbá elismerték Antiochia püspökének a hatáskörét. Ezeket a püspöki székeket késÅ‘bb pátriárkátusnak nevezték. Róma kapta az elsÅ‘séget, ugyanakkor Jeruzsálem püspöke kivételes státuszhoz jutott, így egyenrangú lett a másik három metropolitával.

A második egyetemes zsinatot 381-ben, Bizáncban tartották. Itt Konstantinápoly püspökét a másik három pátriárka fölé helyezték Róma elsÅ‘bbségét továbbra is fenntartva. Keletre kelet püspökei felügyeltek, nyugatra csak a pápa.

I. Theodosius császár hivatalos vallássá tette a kereszténységet, de halála után 395-ben a birodalom két részre szakadt. A gótok 410-ben I. Alarich nyugati gót király vezetésével végigdúlták Itáliát, s elfoglalták Rómát. 476-ban a kiskorú Romulus Augustulus császárt a testÅ‘rség vezetÅ‘je, Odoaker germán hadvezér megfosztotta hatalmától és a császári jelvényeket Konstantinápolyba küldte. Így Róma püspökének elsÅ‘bbsége, amely a császári hatalomból fakadt, egyszeriben semmivé foszlott.

Amint a politikai hatalom és a közigazgatás összeomlott nyugaton, a keresztény egyház maradt az egyetlen szervezet, amely meg tudta Å‘rizni centralizált felépítését. A legtöbb helyen az egyházi elöljárók átvették a polgári közigazgatási feladatokat, így a késÅ‘bb született királyi-császári hatalomnak természetes volt, hogy a pápa számos területen elsÅ‘bbséget élvez. Keleten ez teljesen másként alakult: a császárok mindig is magukat tekintették az egyház fejének és a pátriárkák elöljárójának.

Egyházszakadások

A 11. században elsÅ‘sorban a pápai primátus eltérÅ‘ értelmezése miatt a keleti egyház és a nyugati egyház megoszlott. A nagy vagy a kelet–nyugati egyházszakadásra 1054-ben került sor, melyet szkizmának nevezünk. Ennek következtében alakult ki a római katolikus és az ortodox (keleti) keresztény egyház. A keleti és nyugati egyházfÅ‘k közötti kapcsolat már korábban is meglehetÅ‘sen feszült volt politikai és teológiai nézeteltéréseik miatt.

A pápa és a pátriárka támogatja az üldöztetést

IX. Leó pápa és Kerulláriosz Mihály a konstantinápolyi pátriárka, csak olajt öntött az indulatok tüzére, amikor kölcsönösen támogatták a másik fél híveinek üldözését. Leó azért akarta elismertetni magát 1054-ben, mert korábban a konstantinápolyi pátriárka volt az egyetemes keresztény egyház legfÅ‘bb méltósága. Ezután sok-sok kiközösítés történt vice versa.

Megosztottság

A kereszténység dogmatikus, teológiai, nyelvi, politikai és földrajzi értelemben is két nagy részre szakadt. A két egyház 1274-ben a második lyoni és 1439-ben a firenzei zsinaton mondta ki egyesülését, ámde az ortodox egyház mindkét alkalommal visszautasította ennek elismerését. A véglegesített egyházszakadást csak 1965-ben oldották fel, amikor VI. Pál pápa és az ortodox pátriárka vonta vissza a kölcsönös kiközösítést.

Keresztes hadjáratok 1096-1272 között

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a pápa által szentesített, a keresztes lovagok részvételével folytatott nagyarányú hadjáratok voltak fÅ‘ként a 11–13. században. Központi céljuk között szerepelt a Szentföld megszerzése a muszlim araboktól és törököktÅ‘l. Voltak azonban olyan hadjáratok, amelyek egyes afrikai és európai területek ellen irányultak. A negyedik keresztes hadjárat során például a keresztesek 1204-ben elfoglalták és különös kegyetlenséggel kirabolták Konstantinápolyt és kineveztek egy olyan pátriárkát, aki a nyugati egyházhoz húzott.

Gyermekek keresztes hadjárata - 1212

Anyagi szempontból hatalmas hasznot könyvelhettek el az 1212-ben sorra kerülÅ‘ keresztes hadjárat szervezÅ‘i, akik az egyház támogatásával (!) olyan hadjáratot hirdettek, melyet ideológiájuk szerint Isten csak azzal a feltétellel támogat, ha abban kizárólag tiszta lelkű, romlatlan gyermekek vesznek részt. Minden egyes gyermekért arannyal fizettek, hirdetvén, hogy majd a sorozatos isteni csodák eredményeként Jeruzsálem felszabadul a szaracének rabigája alól és a Szent Sír újra a keresztényeké lesz, minekután a 10-12 éves gyermekek annyi aranyat vihetnek haza, hogy majd alig gyÅ‘zik elcipelni a temérdek kincset. A vakbuzgó szülÅ‘k maguk küldték fiaikat és lányaikat a seregbe, így hamarosan 30 ezer gyermek állt készen az útra. Sokan a viszontagságos utazásuk során haltak meg, másik részük emberkereskedÅ‘k prédája lett és rabszolgaként végezte.

Tegyük hozzá eme történelmi tényekhez, hogy II. János Pál pápa 2000. március 12-én a Vatikánban tartott ünnepi istentisztelet alkalmával beismerte az egyháza ide vonatkozó felelÅ‘sségét és bűneit.

Eretnekség és Inkvizíció

Eretneknek számítottak az aktuálisan hivatalos egyházi nézetekhez és a keresztény társadalomhoz képest más gondolatokat vallók, az eltérÅ‘ vallásúak és a hitetlenek.

Az inkvizíció (latinul inquisitio haereticae pravitatis, magyarul a tévelygÅ‘ eretnekség kinyomozása). Ez a fogalom a kora-keresztény idÅ‘ktÅ‘l kezdve a kikeresést és az egyházi ítélÅ‘széket jelentette. Az inkvizíció feladata az eretnekek kinyomozása és megbüntetése (volt). Az inkvizíció mint szervezet a hit és az erkölcs tisztaságának védelmére létrehozott egyházi bírósági intézmény a középkorban. Miután a középkori inkvizíció létrejött, pápai jóváhagyással, egymástól független szervezeteket alapítottak Európa déli és nyugati felében fÅ‘ként a 12. és a 13. században.

Az Inkvizíció, melynek több fajtája létezett, az eretnekek, tehát valamelyik felekezet hivatalos keresztény nézetéhez képest másként gondolkodók, illetve az eltérÅ‘ vallásúak: hitetlenek elleni fellépést tekintette feladatának. Eszköztárából a kínvallatás és a halálbüntetés sem hiányzott. Áldozataik száma esetenként tízezres nagyságrendű volt a hozzáférhetÅ‘ hivatalos adatok szerint.

Boszorkányüldözések – 15-18. század

A boszorkányperek rémálma 1484-ben kezdÅ‘dött Európa-szerte VIII. Ince pápa bullája alapján. Szerény becslések szerint mintegy százötvenezren estek ennek áldozatul, más kutatók jóval többre becsülik ezt a számot. Magyarországon egyébként a 18. században Mária Terézia tiltotta be a boszorkányüldözéseket.

A középkorban boszorkánynak a természetfeletti-spirituális képességekkel megáldott, de az egyház által démoni képességekkel rendelkezÅ‘knek titulált, rosszat, betegséget, pusztulást hozó embereket nevezték.

A kereszténység szempontjából nézve a boszorkányok nem csak pogányoknak számítottak, azaz nem keresztényeknek, hanem az egyház ellenségeinek és vetélytársainak, akiktÅ‘l a lehetÅ‘ leghatékonyabb eszközökkel meg kellett szabadulniuk. A pogány és bármely egyéb spirituális hagyományt vagy vallást ördöginek nyilvánították. Akik pedig nem voltak hajlandók áttérni a nekik sugallt-felkínált keresztény

hitre, azokat automatikusan a Sátán híveinek tekintették. Minden boszorkányt, varázslót, javasembert, látót, vajákost, jövendÅ‘mondót, gyógyítót és füvesasszonyt megvádoltak, gyanúba kevertek és elítéltek. Kezdetben jobbára tűz- vagy vízpróbának vetetették alá Å‘ket, késÅ‘bb kifinomultabb és válogatottabb eszközöket vetettek be.

Reformáció

A 16. században a reformáció következtében szakadt el több nagyobb közösség a katolikus egyháztól, majd különbözÅ‘ protestáns közösségekként alakultak meg.

A reformáció a katolikus egyház hibáinak bírálatával indult mozgalom. A 15–16. század folyamán végbemenÅ‘ gazdasági, társadalmi és politikai változásokkal, illetÅ‘leg a reneszánsz és a humanizmus eszméinek elterjedésével megváltozott az emberek vallással kapcsolatos magatartása is. Egyre többen kezdték bírálni a katolikus egyházat. Luther Márton 95 tézissel hívta fel a figyelmet a hibákra (1517. október 31-én kiszegezte követeléseit és tanításait a wittenbergi kolostor kapujára). Ezzel egy idÅ‘ben Ulrich Zwingli, majd Kálvin János Svájcban is elindította új, független vallási mozgalmát. Ezen mozgalmak tagjait nevezték protestánsoknak a pápasággal szembeni tiltakozás („protestálás”) miatt. Ekkor született meg a protestantizmus.

Egyházjogi és egyházszervezeti kérdések

• A pápa primátusa – A Nyugati Egyházban a pápa az egyház látható feje, minden püspök fölött áll, a püspöki kollégium csak az Å‘ vezetésével gyakorolhatja a hatalmát (II. Vatikáni Zsinat). A Keleti Egyház megÅ‘rizte az apostolok kollegialitását abban az értelemben, hogy egyik pátriárka sincs a másiknak alárendelve (autokefália).
• Papi nÅ‘tlenség (cölibátus) – A Nyugati Egyház csak nÅ‘tlen férfiakat szentel pappá. A Keleti Egyház nÅ‘s férfiakat is, azonban a felszentelt papok késÅ‘bb már nem nÅ‘sülhetnek vagy nÅ‘sülhetnek újra. Püspök keleten is csak nÅ‘tlen pap lehet.
• Szerzetesrendek – A Keleti Egyházban a szerzetesség intézménye egységes, azaz egyetlen rend van nÅ‘i és férfi ággal. Az ortodoxok azt kifogásolják, hogy a Nyugati Egyházban a különbözÅ‘ szerzetesi rendek és kongregációk egész sora fejlÅ‘dött ki.

Néhány sarkalatos dogmatikai kérdés

• Filioque - A Nikaia–konstantinápolyi hitvallás latin nyelvű szövegébe a Szentlélek eredetével kapcsolatban elÅ‘ször a toledói zsinat toldotta be 589-ben az eredeti, elismert szövegbe a Filioque szót, amely szerint a Szentlélek „az Atyától és a Fiútól származik”. Rómában 1014-tÅ‘l mondják ezzel a betoldással a hitvallást. A keleti egyházak viszont sohasem fogadták el a Filioque-betoldást.
• Pápai tévedhetetlenség - Az ElsÅ‘ vatikáni zsinat kimondta a pápa tévedhetetlenségét hit és erkölcs dolgában. A Keleti Egyház ezt nem tartja összeegyeztethetÅ‘nek azzal, hogy a pápa is, mint minden ember, gyarló, tévedésre és bűnre hajló.
• Mária szeplÅ‘telen fogantatása

Szekularizáció

A társadalom egészének mindennapi életébÅ‘l egyre inkább kiszorulnak a keresztény vallás és egyház szokásai. A vallás egyre jobban elkülönül, eltávolodik az emberektÅ‘l. Ezt a napjainkban is megfigyelhetÅ‘ folyamatot nevezzük szekularizációnak. Természetesen az egyház mindent elkövet, hogy a folyamatot visszafordítsa.

Spiritualitás, ezotéria, New Age

A jézusi vagy még inkább krisztusi kereszténység nem nélkülözte a spiritualitást, az ezotériát és egy sor olyan eszme megtalálható volt benne, amit az elmúlt évtizedekben terjedÅ‘ New Age (Új Korszak) mozgalmai elevenítenek fel, s amit az egyház a zsinatok alkalmával kigyomlált belÅ‘le. Néhány ezek közül:

Karma tanítása – az ok és az okozatok törvénye, melyek minden egyes individuumra (isteni eredetű lélekre) vonatkozik. IdÅ‘tÅ‘l független, idÅ‘ és tér felett álló, isteni törvény tehát nem évül el a halállal. Egyszersmind indokolja és kiegészíti a reinkarnáció törvényét.

Reinkarnáció doktrínája – a lélek újra testet öltése. EltérÅ‘ nézetek léteznek arra vonatkozóan, hogy a lélek teljes egészében képese-e megnyilvánulni egy testben, vagy csak részlegesen, illetve arra nézve is, hogy miként: lélekként és/vagy szellemként száll-e alá, amelyeket viszont minden inkarnációjában frissít és fejleszt. Ez utóbbi tehát szétválasztja a lélekvándorlás és az újjászületés tanait. ElÅ‘bbinél ugyanaz a lélek vándorol testbÅ‘l testbe, utóbbi esetben feltétezhetünk egy felsÅ‘ lelket, akibÅ‘l mindig újabb isteni szikrák szállnak alá a fizikai testbe. A szellem pedig nem a lélek szinonimája, hanem külön princípium, amely a lélek és a test között álló tudatot szolgáltatja.

Összefoglalás

Jézus nevében sok mindent elkövettek az elmúlt kétezer évben. Ezeket emberek követték el részben tudatlanságból, részben önös érdekbÅ‘l, de az is lehet, hogy nem csak emberek, hanem magasabb rendű lények is beavatkoztak a történelem menetébe és az egyházak életébe.

Ennyi idÅ‘ távlatából nyilvánvalónak tűnik egy-egy eseményrÅ‘l, hogy az a krisztusi eszmék szellemében történt-e vagy azok ellenében. Magam azon az állásponton vagyok, hogy a mai földhöz ragadt és hatalompárti dogmatikák és a történelmi múlt említett fejezetei inkább arra alkalmasak, hogy megmutassák nekünk, hogyan nem szabad értelmezni a jézusi tanokat.

Ugyanakkor bízom benne, hogy a gnosztikusok, az esszénusok, az egyiptomiak és még sok egyéb csoport, nép és kultúra Å‘si emlékeinek, archaikus hagyományainak és szent iratainak a napvilágra kerülése lehetÅ‘vé teszi majd számunkra a valódi, autentikus Jézussal való találkozásunkat.

Boldog napot!