Az élet annyi, amennyit megismersz belőle!
Elátkozott ereklyék
2011. Augusztus 28. - Szerző : Száraz György

Az ereklye eredetileg valamely történelmi személlyel vagy eseménnyel kapcsolatos tárgyat jelent. A szentek, a vértanúk és a különleges égi küldöttek földi maradványai ereklyéknek minÅ‘sülnek, mert bennük a szentség erÅ‘i gyűlnek össze és sugárzódnak a világra. ElÅ‘fordulnak azonban elátkozott ereklyék is.

 

Bevezetésképpen annyit hadd jegyezzek meg, hogy az elátkozott ereklyék témakörén belül, a sikoltozó koponyákról szóló legendák a brit folklór szerves részét képezik. Ennek hátterében talán a római-brit eredetű „alapozási áldozat” húzódhat meg, melynek lényege, hogy vagy egy emberi, vagy egy állati áldozatot temettek el a ház alapjaiba, mivel ezzel szándékozták biztosítani az istenek támogatását.

 

Egy másik teória szerint a koponyák tisztelete a kelták vallásosságával is szoros összefüggést mutat. A kelta kultuszban a koponya családi relikviának számított. A történelem számos kelta kÅ‘fejet ismer, amelyeknek az eredetét homály fedi, abban azonban közösek, hogy ha elmozdítják Å‘ket eredeti helyükrÅ‘l, akkor hevesen „tiltakoznak”.

 

A SOMERSETI KOPONYA

 

A természetfeletti vizeire evezünk egy kicsit és megismerkedünk olyan koponyákkal, amelyek (vagy akik) csak egy bizonyos helyen „érzik jól” magukat. Angliában járunk, Somerset egyik falucskájában, Chilton Cantelo-ban.

Egy sírkÅ‘ 1670-es dátummal jelzi Theophilus Broome nyughelyét, de nem az egész testének végsÅ‘ menedékét. Ez a megfogalmazás akkor nyeri el értelmét, amikor megtudjuk, hogy koponyája már több mint 300 éve korábbi otthonának egyik szekrényében pihen Chilton Cantelo Majorban.

 

Az illetÅ‘ végakarata ugyanis az volt, hogy a feje mindig maradjon a házában. Eleinte a hozzátartozók vonakodtak teljesíteni kérését, de minden arra tett erÅ‘feszítés, hogy a koponya a test többé részével együtt a sírba kerüljön, kudarccal végzÅ‘dött. Miért? Nos, errÅ‘l Theophilus sírkövének felirata árulkodik: „szomorú bosszúságtól baljóslatú, ijesztÅ‘ hangok” hallatszottak az egész faluban valahányszor megkísérelték eltemetni a koponyát. (Ezért is nevezik az ilyen ereklyéket sikoltozó koponyáknak.) A hangok pedig csak akkor némultak el, amikor a csontereklyét újra visszahelyezték az Å‘t megilletÅ‘ helyére a szekrénybe.

 

AZ ÁRULÓ PAP KOPONYÁJA

 

A mai napig megtalálható a Manchesterhez közeli Wardley Hallban egy római katolikus pap koponyája. A plébánost 1641-ben végezték ki árulásért. A kor szokása szerint a korrupt pap koponyáját az egyik manchesteri templom tornyán állították pellengérre. Ezután egy katolikus családhoz került, akik Wardley-ba szállították.

Ennek a koponyának az a mániája, hogy hangokat hallat minden olyan alkalommal, amikor elviszik a házból. Szó sincs arról, hogy ne próbálták volna kivinni a temetÅ‘be és elhantolni annak rendje, s módja szerint, de ez a művelet valahogy sohasem jött össze úgy, ahogy szerették volna. Amikor a koponya elhagyta a házat, nem csak különös zajokat csapott, hanem teljességgel megmagyarázhatatlan módon természeti jelenségeket is produkált. Például elÅ‘fordult, hogy viharokat támasztott, ami azért eléggé erÅ‘teljes meggyÅ‘zÅ‘ erÅ‘vel hatott a szállítókra a tekintetben, hogy talán vissza kéne helyezni az eredeti helyére a koponyát és nem kéne többé bolygatni azt.

Eric Marple szellemvadász úgy fogalmazott, hogy a koponya eddig mindig hazatalált.

 

AZ ÖREG NUSI

 

A humberside-i Burton Agnes Hallban található kúria Anne Griffith fejereklyéjének lakhelye. A lady a halálos ágyán abbéli végakaratát fejezte ki, hogy halála után fosszák meg a fejétÅ‘l és tartsák azt továbbra is a házban. A közeli hozzátartozók hajlottak is a végakarat teljesítésére.

Az idÅ‘k folyamán azonban megesett, hogy az „öreg Nusi”-t pár alkalommal elvitték a kedvenc helyérÅ‘l. Szinte hátborzongató, hogy mind ahányszor ezt megkísérelték, a koponya éktelen sikoltozásban tört ki, s folytatta ezt mindaddig, míg végre vissza nem került az Å‘t megilletÅ‘ helyre. A házbéliek, illetve a leszármazottak végül arra a döntÅ‘ elhatározásra jutottak, hogy az elátkozott koponyát beépítik a ház falába. Az öreg Nusi 1900 óta a jelek szerint jól érzi magát, mert azóta a béke napjai köszöntöttek Burton Agnes Hallra.

 

AZ ELÁTKOZOTT BETTISCOMBE-I EREKLYE

 

A dorseti Sherbone-hoz közeli Bettiscombe majorban lakott a Pinney család. 1685-ben történt az eset, hogy Azariah Pinney-t száműzték Nyugat-Indiába, miután egy királyellenes felkelésben vett részt. Az Å‘ unokája, John Frederick Pinney, visszatért Dorsetbe. Az úriemberrel együtt jött egy háztartását vezetÅ‘ rabszolga is, akinek megígérte, hogy halála után visszaviszi a testét Afrikába. A sors azonban úgy hozta, hogy John Pinney elÅ‘bb távozott el, mint szolgája. Viszont az inasa nem sokkal lemaradva követte urát a másvilágra, így végül az ígéret beváltatlan maradt. Mindkettejüket a helyi temetÅ‘ben helyezték végsÅ‘ nyugalomra. A sírból rendszeresen nyöszörgés hallatszott, majd az állatok elhullása, gyatra termés és megzavarodott idÅ‘járás követte a koponya hangjait. Végül, az örökösök úgy döntöttek, hogy visszaviszik a koponyát a majorba.

 

Sajnálatos módon azonban voltak olyan sarjak, akik csak legendának tartották a koponyaereklye sztoriját, ezért nem átallották elmozdítani az ereklyét. Állítólag a 20. század elején a major bérlÅ‘je egy karácsonyi parti alkalmával bedobta a koponyát a lóitatóba. Ezt követÅ‘en az illetÅ‘ Ausztráliába utazott.

Másnap a koponyát a küszöbön találták. Máig megválaszolatlan kérdés, hogyan tette meg az egyáltalán nem rövid utat az itatótól a bejáratig a koponya. De a történet itt még nem ért véget.

Az 1930-as években az említett bérlÅ‘ fiai keresték fel a Bettiscombe-i házat és elmesélték, hogy az ominózus eset után apjuk Ausztráliába utazott, s ott nem sokkal késÅ‘bb megboldogult. Édesanyjuk azóta egyre csak azt hajtogatja, hogy a koponya tehet minderrÅ‘l, mert megátkozta Å‘ket.

 

Boldog napot!




Címkék

régészet okkultizmus ezotéria határtudomány



Hozzászólások (0)



Üdvözlünk, Vendég!
2012. Május 20. van,
Vasárnap
E-mail cím

Jelszó

Elküldés
Regisztráció






Mi az az intellig...
2012/Máj/18 - Száraz György

Nemcsak mi vagyun...
2012/Máj/18 - Száraz György

Kokain az egyipto...
2012/Máj/18 - Száraz György

Az állatok hatod...
2012/Máj/18 - Száraz György

A bélmezi kísé...
2012/Máj/18 - Száraz György

Amikor visszaemlÃ...
2012/Máj/18 - Száraz György

A Nap aktuális v...
2012/Máj/18 - Horváth Zoltán előadása alapján szerkesztette Száraz György



Név

E-mail

Elküldés