Kissé hátborzongató és megdöbbentÅ‘ cím ez egy keresztény érzületű ember számára. Hogyan írhatott Jézus árulója egy evangéliumot? S egyáltalán mirÅ‘l szólhat? Csak nem a Sátán vagy Lucifer műve? Nem az. Júdás evangéliuma Iskarióti Júdás és Jézus között zajló beszélgetéseket örökített meg.
MirÅ‘l szól Júdás evangéliuma? Eredeti-e?
Júdás evangéliuma merÅ‘ben másképpen mutatja be Júdást, illetve az Å‘ szerepét mind a tanítványok, mind a megváltás kapcsán. Ez egy titkos beszámoló Jézus kinyilatkoztatásáról, amelyet nyolc napot át mondott, s húsvét elÅ‘tt három nappal fejezte be. Erre majd még kitérek, de elÅ‘bb lássuk, miért olyan megrendítÅ‘ ez az írás!
Mi már sajnos nem olvashatjuk Júdás evangéliumának eredetijét. Ami elÅ‘került egy 1978-as illegális ásatás során Egyiptomból, azt nem a tanítvány, hanem egy késÅ‘bbi, feltehetÅ‘en gnosztikus követÅ‘ írhatta a 3. vagy 4. században. Tény, hogy ez az evangélium kopt nyelven íródott, méghozzá olyan tudásanyaggal és fogalmakkal, amelyekkel egy átlagos korabeli írástudó aligha rendelkezhetett.
Júdás evangéliumának újkori felfedezésétÅ‘l a 2006-os könyv formátumban történÅ‘ megjelenéséig meglehetÅ‘sen viszontagságos út vezetett. A mű több műkincskereskedÅ‘ kezén áthaladt, akik nem tudták felmérni a szöveg tudományos jelentÅ‘ségét. Eladták, ellopták, majd megkerült. 16 évig egy bank széfjében Å‘rizték, ahol alaposan kiszáradt, s apró darabokra hullott az eredetileg amúgy kifogástalan állapotú dokumentum. 2000. április 3-án Frieda Nussberger-Tchacos régiségkereskedÅ‘ eladta. A kódexet mélyhűtÅ‘be tették, ahol gyakorlatilag tönkrement. Ezután Tchacos visszaszerezte és felajánlotta a Maecenas Foundation for Ancient Art alapítványnak. 2000-2005 között a National Geographic Society anyagi támogatásával restaurálták, majd 2006-ban került a boltok polcaira a keresztény egyházak tiltakozása ellenére a National Geographic-nak köszönhetÅ‘en.
Júdás Evangéliumát Genfben restaurálták, majd 2004. december 5-én egy szakemberekbÅ‘l álló grémium megállapította, hogy eredeti. Ami az eredetiség vizsgálatot illeti, a szénizotópos kormeghatározás, valamint a gubacs és a széntinta elegyének analízise kimutatta, hogy Kr. u. 220 és 340 között keletkezett az irat. Minden jel arra mutat, hogy görög nyelvbÅ‘l fordították le. A tudósok Szent Iréneusz – kora legismertebb hereziológusa, azaz eretnekvadásza – Kr. u. 180 körül írt „Az eretnekség ellen” című értekezésbÅ‘l tudtak az evangélium létezésérÅ‘l. Ez azért paradox helyzet a sors szempontjából, mert pont az a személy szolgáltatott bizonyítékot a gnosztikus kéziratról, aki a legjobban küzdött a gnosztikus tanítások ellen. Ezek után még mondja azt valaki, hogy a Sorsnak nincs humorérzéke!
Gnosztikus-e Júdás evangéliuma?
Az eredeti mű valószínűleg az i. sz. 2. században született, bár ez a ma napig vita tárgya. Azt azonban leszögezhetjük, hogy Júdás evangéliuma gnosztikus, más lapra tartozik, hogy ki hová sorolja be a gnoszticizmuson belül. A szöveg részben a széthiánus gnoszticizmusra hajaz – a széthiánusok úgy vélik, hogy az istenismerettel bíró, felvilágosult emberek Széth nemzedékéhez tartoztak. Eme irányzat szerint egyébként Széth Ádám és Éva harmadik fia.
Júdás evangéliumát a Tchacos-kódexnek nevezett papirusz-kódex harmadik szövegeként fedezték fel. A kódex négy írása a kopt nyelv szahidi dialektusában íródott. A kopt az ókori egyiptomi nyelv utolsó fejlÅ‘dési szakasza, illetve az egyiptomi kereszténység nyelve.
A kódex 4 különbözÅ‘ írást tartalmaz:
- 1-9. oldal, Péter Fülöphöz írt levele (a szöveg nagyjából megegyezik a Nag Hammadi-i (az ókori Khénoboszkion) könyvtár VIII. kódexének második, azonos című traktusával)
- 10-32. oldal „Jakab” (a szöveg közel azonos a Nag Hammadi könyvtár V. kódexének harmadik traktusával, amely ott a Jakab apokalipszise, vagy Jakab elsÅ‘ apokalipszise néven szerepel)
- 33-58. oldal Júdás evangéliuma (megtalálásáig csak más könyvekben tesznek róla említést)
- 59-66. oldal súlyosan sérült rész, címe sem maradt, a kutatók fÅ‘szereplÅ‘je után Allogenész könyvének nevezik.
Júdás személye és feladata
MielÅ‘tt azonnal elítélnénk Júdást az érvényben lévÅ‘ Újszövetség alapján, azért pár dolgot gondoljunk végig józanul! Jézus maga engedte meg, hogy Júdás a tanítványául szegÅ‘djön. János evangélista azt mondja Júdásról, hogy a csoport kincstárnoka, egyszerűbben a pénztárosa volt. Jézus éppen maga jelenti ki az utolsó vacsora alkalmával, hogy Júdás tegye, amit tennie kell. Azt kell feltételeznünk, hogy Jézus elÅ‘re megfontolt szándékkal tette mindezt? Vagy véletlen volna csupán mindez? Ha nem lett volna Júdás, akkor hogyan teljesedett volna be Jézus próféciája? Egyszerű, öntudatlan végrehajtó volt Júdás Isten kezében, vagy tudatosan vállalta a feladatát? Létezett esetleg egy isteni-krisztusi terv, amelynek Júdáson kívül mások is a résztvevÅ‘i, segítÅ‘i és persze ellenlábasai voltak? Ha pedig Júdás nem szolgálta volna a krisztusi tervet, akkor bűneink még a mai napig megváltatlanok lennének? Talán nem haszontalan eltűnÅ‘dni ezeken a lehetÅ‘ségeken.
Az evangéliumból kiderül, hogy Jézus így szolt Júdáshoz: „Te azonban mindegyiküknél nagyobb leszel. Te fogod ugyanis feláldozni az embert, aki magában hord engem.”
Ez azt is jelenti, hogy Jézus nem fél a haláltól és nem a bűnbocsánatért vállalja isteni misszióját.
Júdás Jézus barátja és szeretett tanítványa, aki segédkezik barátja és mentora megváltásában. Amikor Júdás elárulja Jézust, a gnosztikus tanítások szerint voltaképpen hozzásegíti Jézust, hogy lelke kiszabadulhasson a „rossz test” fogságából. Júdás evangéliumának nézÅ‘pontja a lélek megváltása, illetve a léleknek a testbÅ‘l való kiszabadulását helyezi elÅ‘térbe.
Jézus kineveti a tanítványok pészachi imáját (egyébként az egész szövegben sokat nevet). Jézus azt állítja, hogy akihez a tanítványok imádkoznak, az nem a valódi isten, csupán a világteremtÅ‘ (demiurgosz), akit Jaldabaóth-nak vagy Nebró-nak (lázadónak) hívnak. Ezután Jézus kitér arra, hogy a tanítványok sem annak látják Å‘t, aki, sÅ‘t rá is kérdez, hogy kicsoda Å‘ valójában szerintük.
Meglepetésre Júdás ismeri fel Jézus igazi mivoltát. Jutalomképpen Jézus kizárólag Júdásnak fejti ki „a tanítványok Istenénél magasabb rendű királyság titkait” és bevonja Å‘t a krisztusi tervbe. Kifejti, hogy a közelgÅ‘ kereszthalála pusztán a testébÅ‘l való kiszabadulása lesz, s hogy Júdás rengeteg gyalázkodásnak lesz majd kitéve, de végsÅ‘ soron megdicsÅ‘ül.
Az árulást az evangélium nem részletezi, de annyit jelez, hogy nem a Getszemáné-kertben, hanem egy vendégszobában történik. Júdás evangéliuma szerint Júdás Jézus legfontosabb tanítványa egyrészt azért, mert csakis Å‘ ismeri a tanítványok közül azt a birodalmat, ahonnan Jézus érkezett, másrészt mert Júdás lesz a kiválasztott, aki segíteni fogja Jézust a visszatérésben azáltal, hogy 30 ezüstért a hatóság kezére játssza Å‘t.
Jézus titkos tudása
Az egész evangélium vezérfonala, hogy nem egy Isten van, hanem több. Az istenek hierarchiáját tekintve az anyagi-földi világ teremtÅ‘je egy alacsonyrendű istenség. A világ ennek okán gonosz hely, ahonnan mielÅ‘bb menekülni kell. EbbÅ‘l következÅ‘en Jézus nem az ószövetségi TeremtÅ‘ fia. Ugyanakkor Jézus az Egyetlen, legnagyobb TeremtÅ‘ Tudatnak egyik isteni fia, de kiderül, hogy több hozzá hasonló lény is létezik a TeremtÅ‘ jóvoltából.
Krisztus egy szellem, akinek teste nem igazi test, csak egy szellemi megtestesülés, amitÅ‘l azért kell megszabadulnia, hogy visszatérhessen oda, ahonnan érkezett: Barbéló halhatatlan birodalmába, az e világin túli isteni szférába a gnosztikus terminológia alapján.
Feltámadás nem szerepel ebben az üdvtörténetben. Júdást tehát áruló helyett hÅ‘sként írja le ez a fajta evangélium. Az evangélium nagy részében Jézus a titkos tanítást ecseteli Júdásnak. Egyebek mellett olyan isteni lények birodalmáról tanít, akik ezen a világon túl, az anyagi létet és az embereket létrehozó alacsonyrendű istenek fölött élnek az örök fényben.
Az emberek természetszerűleg ezekrÅ‘l nem tudnak és ez a tudatlanság okozza az emberek rossz sorsát. Jézus a tudás és a bölcsesség tanítójaként lép fel, s lélekvezetÅ‘ként olyan magasztos eszméket ad át, amelyek elvezethetik az embereket az igazi önismerethez és istenismerethez.
Boldog napot!








