Egy egyszerű lándzsa, mely szentté vált szűk kétezer évvel ezelÅ‘tt. Ismerkedjünk meg a Szent Lándzsa keletkezési történetével, mely annyira mesébe illÅ‘, hogy már szinte igaznak kell lennie.
IdÅ‘számításunk szerint 30. körül járunk. Pontius Pilatustól, Júdea tartomány helytartójától egy Gaius Cassius nevű katona azt a feladatot kapja, hogy egy bizonyos Názáreti Jézus nevű, különösen viselkedÅ‘, több befolyásos személyt felbÅ‘szítÅ‘, felforgató elemet mindenűvé kövessen és minden egyes cselekményérÅ‘l alapos feljegyzéseket készítsen. A helytartó azután jutott erre a döntésre, hogy a Szanhedrin, azaz a törvénytelenségeirÅ‘l elhíresült zsidó fÅ‘tanács egyes tagjaitól több vádat is hallott Jézus személyét illetÅ‘en. Ez egyébként nem tűnt akkoriban jelentÅ‘sebb dolognak.
Cassius gyakorlatilag beszivárgott a Jézus köré verbuválódott gyülekezetbe és két éven keresztül jelentette a prófétáló és csodatevÅ‘ Jézus minden apró megmozdulását.
Cassius mindig magánál tartotta azt a lándzsáját, amelyet Nikodémusz evangéliuma (VI. sz., korábban Pontius Pilatus cselekedetei címen volt ismert) szerint még maga a nagy Julius Caesar ajándékozott legionárius nagyapjának a Galliában tanúsított bátorsága elismeréséül. Cassiusnak személy szerint imponált Krisztus lelki nyugalma és semmi különösebb kivetnivalót nem talált Jézus ténykedésében. Így nem is nagyon értette, hogy miként lett a szelíd tekintetű és beszédű Jézusból a Római Birodalom ellensége, aki keresztre feszítést érdemel, amiért tömegeknek hirdeti a béke evangéliumát.
Azt azért illik, tudni, hogy a keresztre feszítés egy akkortájt bevett, már több mint egy évszázada bevezetett büntetés végrehajtási forma volt, melyet kifejezetten a bűnözÅ‘knek és a Római Birodalom ellenségeinek a megalázó kivégzéseként alkalmaztak birodalom szerte. De római polgárnak tudtommal soha nem jutott osztályrészül ez a nemtelen halálmód.
Jézust az Olajfák hegyén fogták el és János evangéliuma szerint elÅ‘ször Annás, a szinoptikus evangéliumok szerint Kajafás fÅ‘pap házába vitték.
Cassius tudta, hogy a Szanhedrin vénjei kihallgatják Jézust, a galileai „csodarabbit”. A zsidóság vallási vezetÅ‘i vádat emeltek Jézus ellen és kimondták rá a halálos ítéletet. De az ítélet szentesítésében és végrehajtásában a római helytartó volt az illetékes, Å‘ mondta ki a döntÅ‘ szót. Így Júdea prefektusára hárult az ítélet meghozatala. Végül a római helyÅ‘rség katonái feszítették a Messiást keresztre a Jeruzsálemhez közeli Golgota-dombon.
Természetesen nem volt bizonyíték arra, hogy Jézus megszegte volna az elÅ‘írásokat, de ez mit sem változtatott az ügy kimenetelén. Viszont a zsidó FÅ‘tanács csak négyféle kivégzési módot alkalmazhatott: a kövezést, az elégetést, a lefejezést és a megfojtást, tehát a keresztre feszítést nem. Így két legyet ütöttek egy csapára: beteljesül a prófécia (a Messiás által szegeztetik) és a kivégzés átka a rómaiakra száll.
Jézust a fÅ‘pap házából másnap a helytartó palotájába vitték. Ott átadták Jézust és további rágalmakkal illették: „Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy Å‘ a felkent király" (Lukács 23,2).
Ehhez már Pilátusnak is volt néhány szava, hiszen itt nem kevesebbrÅ‘l, mint az összeesküvés gyanújáról volt szó. Ugyanakkor Pilátus átlátta a helyzet kényességét, ezért rövid kihallgatás után meg akart szabadulni Jézustól, ezért aztán az éppen Jeruzsálemben tartózkodó Heródes Antipásznak küldte el a foglyot.
Heródes ezt kibékülési gesztusnak vette. Pilátus a vádak ellenére is háromszor is kijelentette, hogy véleménye szerint Jézus ártatlan. ezzel együtt végül engedett a politikai zsarolásnak. Állítólag Pilátus megmosta kezét, ezzel eltolta magától a felelÅ‘sséget Jézus haláláért. (Ez teljesen érthetetlen gesztus, mivel ez a zsidó vallás papoknak elÅ‘írt tisztulási szertartása volt, ezért én ezt kétlem.)
A történet folytatását már ismerjük. A népakaratot felhasználva elrendelték a kivégzést. A Golgotán Jézus nyugalommal és méltósággal tűrte a kínokat. FélÅ‘ volt, hogy napnyugta elÅ‘tt nem fogja kilehelni a lelkét, s közeledett a Sabbat napja, amikor senkit nem lehetett kivégezni. A sötétség beálltakor az volt szokás, hogy meggyorsították az eljárást: a szenvedÅ‘ lábszárcsontját eltörték. Erre készültek Jézussal kapcsolatban is, ám mire a kereszthez értek, Jézus már meghalt. Ekkor Cassius, hogy megbizonyosodjék errÅ‘l, Jézus oldalába döfte a dárdáját.
„Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az Å‘ oldalát, és azonnal vér és víz jÅ‘ve ki abból.”
A római centurio Pontius Pilátus prokonzul hivatalos képviselÅ‘jeként volt jelen a kivégzésnél. Eme tette után kapta a Longinus nevet. Longhé görögül lándzsát jelent. Ennek a latinizált alakja után kapta a katona a nevet Nikodémusz és Germanus görög pátriárka szerint.
Miután a latrok lábát eltörték, Longinus átdöfte Jézus bal oldalát valószínűleg a negyedik-ötödik borda között. Erre abból következtetnek, hogy vér és víz folyt ki az oldalából. Így a szakértÅ‘k ebben a szívburok vizenyÅ‘s folyadékát látják, s a halál oka szerintük nem fulladás, hanem szívösszehúzódás és sokk lehetett.
Ekkor több csoda is történt:
- A kifröccsenÅ‘ folyadék állítólag meggyógyította Longinus szemén a szürke hályogot. A százados kilépett a seregbÅ‘l, Krisztus tanainak terjesztÅ‘jeként Kappadókiában kezdett téríteni. KésÅ‘bb elfogták, megkínozták és egy helytartó lefejeztette. Longinus teste a legendák szerint a Vatikánban pihen.
- Jézus kiontott vére megszentelte a dárdahegyet, amely utána misztikus ereklyévé vált Krisztus és eme világ között.
- Vérének nagy részét a Föld magába itta, s ezzel a Krisztus-impulzus egyesült a Földdel és beteljesedett Krisztus megváltó missziója. Krisztus kiemelte az emberiséget a csoportkarmából és ezzel megnyitotta az emberek elÅ‘tt az egyéni karma lehetÅ‘ségét.
A többi csodára, mint Napfogyatkozás vagy a Templom kárpitjának megrepedése, most nem térnék ki, mert túl messzire vezetne ezek bemutatása. Történetünk szempontjából csupán az a lényeges, hogy megértsük miként keletkezett a Szent Lándzsa.
A folytatásban pedig megkíséreljük kideríteni, hogy miért nevezik ezt az ereklyét a Végzet Lándzsájának és milyen sorsutat futott be az elmúlt kétezer esztendÅ‘ben.
Boldog napot!








