Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a tudósokat nem izgatja fel a lehetetlen maga. A legnagyobb kihívás éppen a lehetetlen megfejtése, amely nem biztos, hogy azonnal megdönti a nonszenszt, de a lehetetlen ostromlása millió felismeréshez vezeti el a kutatókat. Nem is tudjuk, hogy hány fizikus csüngött a fantasztikus irodalom és a vallási csodák íróinak sorain! SzegÅ‘djünk az aranycsinálás, az örökmozgó, a hipertér, a teleportáció és társaik nyomába!

Képzeld, Edwin Hubble imádta Verne Gyula regényeit. Eredetileg jogásznak tanult, de Verne miatt a tudományos pályát választotta dacolva apja ellenérzéseivel. Hubble-bÅ‘l amerikai csillagász lett, s a modern idÅ‘k fizikai kozmológiájának megalapozója. Nevéhez fűzÅ‘dik többek között annak felfedezése, hogy a galaxisok nem a Tejútrendszer részei. Rájött arra is, amit kozmikus vöröseltolódásnak hívnak, s ezzel érvelt a mellett, hogy a távoli galaxisok vöröseltolódását a világegyetem tágulása okozza. Hubble-rÅ‘l kapta nevét késÅ‘bb a Hubble űrtávcsÅ‘ (Hubble Space Telescope), azaz csillagászati műhold, amely az amerikai Nagy Obszervatóriumok sorozat elsÅ‘ tagjának számított.

A lehetetlennel dacolók sorában nem kisebb formátumú egyéniséget is említhetnék példaként, mint Albert Einstein, akinek utolsó éveit vaskosan meghatározta a nagy egyesítés elméletének kidolgozása. Ezt a munkáját azonban már nem várta meg a Halál. Amúgy a „Mindenség elméletén” a mai napig fáradoznak a fizikusok, ami azért nem egyszerű kihívás, mert valamennyi fÅ‘ elméletet egyetlen „tésztává” kellene összegyúrniuk. Einsteinhez kötik a következÅ‘ szállóigét: „Ha egy ötlet elsÅ‘ hallásra nem tűnik képtelenségnek, akkor nem is érdemes vele foglalkozni.”

Sokszor halljuk, hogy „NÅ‘jél már fel, kisfiam!”. De vajon jó az, hogy lenevelnek bennünket a gyermeki fantáziálásról a gyakorlati élet realitására hivatkozva? Nemde, a látszólag lehetetlen dolgok szoktak valóra válni évek múltán? Miért baj az, ha valaki álmodozik? Az álmokból születik sokszor a valóság – erre számtalan példát fel tudnék hozni.
Itt kezdÅ‘dik a varázslat, melynek része az idÅ‘. Pillantsunk az ötszáz évvel ezelÅ‘tti Magyarországra és a magyar parasztemberre! Számára irracionálisnak, utópisztikusnak, csodának tűnne egy repülÅ‘gép vagy egy rakéta? S mi van akkor, ha ami manapság számunkra lehetetlen, ezer év múlva mindennapi lesz? Mi van akkor, ha egy másik, elÅ‘ttünk járó civilizáció már 100 000 vagy félmillió évvel megelÅ‘zve bennünket képes az idÅ‘utazásra vagy a teleportációra? Elgondolkodtató kérdések. Én nem rendelkezem kellÅ‘ tudással ahhoz, hogy mindezeket tudományos alapossággal mérlegeljen, kritizáljam, megítéljem vagy eldöntsem, ezért olyan szaktekintélyektÅ‘l kölcsönzök gondolatokat, akik már bizonyítottak a maguk területén.

A tudósok tévedtek, amikor…

Lord Kelvin tévedett, amikor azt állította a 19. században, hogy a levegÅ‘nél nehezebb testek képesek lennének a levegÅ‘be emelkedni. Erre például rácáfolt a repülÅ‘gép. De szintén Kelvin volt az, aki szélhámosságnak titulálta a röntgensugárzást is, viszont ma már az orvostudomány egyik alapvetÅ‘ detektáló eljárása.

1939-ben éppen Einstein írt cikket arról, hogy fekete lyukak nem jöhetnek létre. Ezzel szemben az űrteleszkópok napi szinten fedeznek fel fekete lyukakat. Einstein hipotézise volt az is, hogy lehetetlen elÅ‘állítani az atombombát. Lám, mily rövid idÅ‘ alatt alakul át a lehetetlen viszonyfogalommá! Persze ez nem a klasszikus lehetetlen, hanem az átmeneti, az emberi elme szülte „lehetetlen”.

Sokan meg fognak lepÅ‘dni, de ma már elvben képesek a tudósaink ólomból aranyat elÅ‘állítani részecskegyorsító segítségével. De nem kell ennyire messzire mennünk a technológiákban, hiszen itt van a számítógépem, amelyen a cikkemet írom. Ha egy 19. századi fizikust megkérdeztünk volna errÅ‘l, minden bizonnyal halandzsának, bolondságnak, ostobaságnak, csalásnak és kész átverésnek nevezte volna a komputer ötletét. Tehát tévedett volna!

Kérdés: ki veszítheti a legtöbbet, ha nem vesszük komolyan a lehetetlennek tűnÅ‘ dolgokon való töprengést? Magától értetÅ‘dÅ‘en, mi magunk, hiszen így önmagunkat foszthatjuk meg leginkább az új felfedezésektÅ‘l és a nagyszerű technikai vívmányoktól, no és persze a titkok garmadától!

Stephen Hawking annyira igyekezett bebizonyítani az idÅ‘utazás lehetetlenségét, hogy még egy kronológiai védelmet szolgáló elvet is kidolgozott. Az idÅ‘utazásnak azonban a matematikai lehetetlenségét nem az adja, hogy de facto képtelenség, hanem hogy nem tudjuk levezetni! Végül bebizonyosodott, hogy nincs az idÅ‘gép létezését megtiltó fizikai törvény, ennélfogva célszerű a tudósoknak újra nekilátni a kérdés megválaszolásához, még ha eddig könnyen félre is söpörték azt abszurditása miatt.

Viszonylag könnyű ma kijelenti, hogy ez vagy az a jelenség megsérti valamelyik, jelenleg tévedhetetlennek beállított fizikai törvényt, holott nem ártana tudni és érezni, hogy a „lehetetlen” és a „törvény” nem mindig zárja ki a jelenségek születését. Az irreálisnak tűnÅ‘ képzetek, az irracionális elméletek, a valószínűségek és a bombabiztos tények között egyre inkább és egyre több ízben elmosódik a határ és megnyílik a tér. Lassacskán súroljuk a lehetetleneket és belátjuk, hogy nem is léteztek, csak mi nem vettük Å‘ket számításba vagy észre.
A jövÅ‘ tehát a fizikában, a kémiában és a biológiában is a lehetÅ‘ségeké és az új távlatoké. Szerintem ne mondjunk le egykönnyen a nagy áttörésekrÅ‘l semmilyen szinten, mert a nagyot álmodók viszik elÅ‘re a világot, a sorsunkat, s velük együtt a mi életünket is.

Végül, Michio Kaku rangsorolására hivatkoznék, aki az elméleti fizika Henry Semat professzora a New York Egyetem Doktori Iskolájában, s példának okáért a húr-térelmélet egyik megalkotója. A szaktekintély a lehetetlenek egyik csoportjába mindazokat a jelenségeket sorolja, amelyek jelen tudományos fejlettségi szintünkön ugyan megvalósíthatatlanok, ugyanakkor nem mondanak ellent a fizika ma ismert törvényszerűségeinek. Ilyen például a telepátia, a pszichokinézis vagy a teleportáció jelenségköre.
A második kategóriába azokat a technológiákat illeszti, amelyekre elÅ‘reláthatóan csak több ezer év múlva fogunk kielégítÅ‘ válaszokat találni. Ilyen például az idÅ‘gép, vagy a féreglyukakon keresztül történÅ‘ intergalaktikus közlekedés.
A harmadik osztályba pedig azok a lehetetlenségek kerülnek Kaku rendszerében, amelyek megsértik a ma érvényben lévÅ‘ fizikai törvényeket. Hozzátéve, hogy ha mégis bebizonyosodna tapasztalati úton, hogy lehetségesek, akkor az alapjaiban rengetné meg a fennálló paradigmákat és újra kellene gondolni azokat. Ide én azt a példát illeszteném, amely azt boncolgatja, hogy vajon „mi volt az Å‘srobbanás elÅ‘tt”?

Boldog napot!