Az élet annyi, amennyit megismersz belőle!
A Karácsony Szellemének hatásai és Krisztus impulzusai
2011. December 15. - Szerző : Száraz György

A Karácsony Szellemének feladata, hogy az emberi érzéseken keresztül a TeremtÅ‘ által irányított mozgással harmóniát teremtsen. A Karácsony Szellemének energiái nem csak gyógyító, hanem tanító hatásúak is. Mivel Å‘t Atlantiszban az Örökkévalóság Angyala alkotta, ezért képes az idÅ‘ kulisszái mögött rejtezÅ‘ idÅ‘tlenségbe pillantani és megtanítani azt, amire a való világ folyamatainak megértéséhez feltétlenül szükségünk van.

 

A világok működése a Karácsony Szellemének szemével

 

A spirituális szellemiségben nevelkedettek, illetÅ‘leg az élet valódi látására átneveltettek számára nem kétséges, hogy nem csak ez az egyetlen világegyetem létezik benne a Földdel, hanem számos világ létezik még ezen kívül. Ezeket hívjuk párhuzamos világoknak. Kiterjedésük lehet anyagi és finomanyagi is.

 

Spirituális aspektusból szemlélve a számos világ számtalan karmikus lehetÅ‘séget jelent és temérdek történést a Mindenségben. Így módon nagy számban történnek bizonyos események egyugyanazon idÅ‘ben több síkon.

Az „eltolódások” miatt az úgynevezett látók elÅ‘re láthatják ezeket a történéseket, mivel a síkok lépcsÅ‘zetesen helyezkednek el egymáson. Ezért, ami felül van a szemlélÅ‘ tetszÅ‘leges helyzetéhez képest, az elÅ‘l is van. Így, aki ténylegesen látó vagy éppen intuitív, az elÅ‘re tudhatja a lavinaszerű áthatások mikéntjét, milyenségét.

Sok olyan információ van, amelyet azonban alkalmasint nem tudunk elÅ‘re, mert nem minden kapcsolódási pont látható és nem minden lehetÅ‘ség valósul meg. E tekintetben az a mérvadó, amit a TeremtÅ‘ idÅ‘ben elÅ‘re gondolkodó emlékei mutatnak – ezt hívja az ezotéria Akasha Krónikának. Aki bepillanthat a BeszélÅ‘ Fény Krónikájába, olyan információkhoz juthat, amelyek a múltunkkal vagy éppenséggel a jövÅ‘nkkel kapcsolatosak, továbbá más világokban másmódon történtek meg. Ez a tanulás teljesen új dimenzióját nyitja meg a szellem és a lélek számára.

 

A Sors és a világok működése

 

A Földön mindig zajlik valamilyen isteni tervszerűség. Természetesen nem mindegyik nagy horderejű, de valójában ezekre szoktak elsÅ‘sorban kitérni. Így hallhattunk Atlantiszról, Egyiptomról, a Majákról bolygónk történelmének közelmúltjából. Ritkábban szokták taglalni, részletezni ezek hátterét, holott a világok egymásutánisága és az egyes fajok lelki evolúciója roppant fontos, ha az ember be kíván tagozódni az univerzum rendjébe és kozmikus tudatra kíván szert tenni.

 

Az egyik isteni terv eredetileg az atlantiszi kitelepítés után lezárult. Az akkori eseménysorok mindössze 12 síkon zajlottak egyszeres idÅ‘kiterjedésben és istenség-rendszerűen, ezért ez egy önmagában zajló esemény volt. Atlantisz végnapjait rossz volt látni az alkotóknak, s még inkább a résztvevÅ‘knek, hiszen az eltávozásuk finoman szólva nem ment zökkenÅ‘mentesen az érdekellentétek miatt. Ebben különféle földönkívüli fajok is részt vettek, de az egyes kolóniák olyan erÅ‘k befolyása alá kerültek, amelyek nem a jó irányba befolyásoltak egyes csoportokat. Ezzel együtt az atlantisziak kitelepítése sikeres volt és a tudást is elmentették bizonyos titkos helyekre: voltak, amelyeket elvittek más bolygókra, voltak, amelyeket itt a Földön helyeztek biztonságba.

 

Majd jött Egyiptom a maga hitmentes társadalmával. Nagyon jól állt és fejlÅ‘dött. Sokáig tündökölt Egyiptom csillaga. Hitre azért nem volt szükség, mert minden adott volt és minden a megtapasztalásokra épült. Nem kellet hinni az istenségekben, mert Å‘k folyamatosan jelen voltak. Egyébként az ilyen társadalmakat fÅ‘uszoknak nevezzük.

Minden jól ment és a tudás nÅ‘ttön-nÅ‘tt. Nem csupán a „Hermész” által átmentett tudás volt adott, különbözÅ‘ földönkívüli fajok is küldtek oda követeket. Volt idÅ‘, amikor oly fejlett volt az élet Egyiptomban, hogy Egyiptom galaktikus régiók találkozóhelyévé vált. Ezért volt ott annyi istenség. Akkoriban minden szuperintelligenciát, aki minimum tűzgömbbel érkezett, istenként tiszteltek.

 

Ez jó volt egy ideig, azután néhány beavatott szekta át akarta venni a hatalmat a bolygó felett. Ez nem lett volna nehéz, de a Föld sorsa ezt nem engedte. Túlzottan nagy tudást uralt egy maroknyi egyiptomi és az is gond volt, hogy az emberek, az átlagemberek nem akartak, nem voltak hajlandók fejlÅ‘dni. Minthogy az emberek mindent az istenekre hagytak, elméjük elkorcsosult, s már-már robotként viselkedtek. Ezért szükségszerűvé vált a lecsengése. Egyiptomban összeült, akkor utoljára az a Tanács, mely a Földre látogató istenekbÅ‘l, vagyis földönkívüliekbÅ‘l állt. Megállapodtak abban, hogy ezentúl máshová mennek, és nem Egyiptomot látogatják tovább találkozóik lebonyolítására. Ekkor a Mesteri Tanács úgy döntött, hogy szétszúzza a szokásrendet és a hatalom helyett hited ad az embereknek, melybÅ‘l akkoriban nem volt sok Egyiptomban.

 

A Krisztusi Terv és a Kozmikus Intelligencia

 

Voltaképpen ekkor indult el a krisztusi terv Jézus Mesterrel, illetve a jelenésekkel, Mózessel, Jánossal és a többiekkel. Ez valóban hitet adott. Az istenek egy csapásra eltűntek a FöldrÅ‘l, legalábbis látványos tevékenységeiket beszűntették. Egyiptom népe magára hagyatott, s kialakult egy hatalmi vákuum. Ebbe az űrbe, ebbe a nihilbe érkezett megoldásként Jézus. (Arról ehelyütt nem értekeznék külön, hogy miért éppen a zsidó nép sorsába tervezték-illesztették be Jézus születését, mert részint korábbi cikkeimben és könyveimben már kitértem rá, részint majd fokozatosan kívánom feltárni az igazságot.)

 

Jézus már nem végezte senki munkáját, Å‘ tett néhány csodát, megváltott síkokat, s ezzel egyébként csoportkarmát váltott. Akkoriban az emberiség nagyjának csoport-karmája (kollektív sorsa) volt, de Jézus után mindez megváltozott. Azóta vannak a precízen megírt, saját sorsok az emberiség evolúciójában. Ezért is kapta Jézus a Megváltó titulust: kiváltotta a csoportból az egyéneket. Ezután e néhány szent megalapozta a hitet, ezzel felcserélve a bizonyosságot a hitre. Ezt követÅ‘en elmentek. Így kezdett újra fejlÅ‘dni az ember, s vetÅ‘dött fel benne a hit és a hitbÅ‘l fakadó kérdések sora. A krisztusi terv be nem teljesedése kapcsán alakult ki az emberi életben a biztos tudás hiányából fakadó létbizonytalanság. Ez azonban isteni akaratra történt, így lett az ember újra kíváncsian fürkészÅ‘ gyermekké. Mára, 2000 év után tinédzser lett az emberiség. Ezalatt sok minden változott: világok cserélÅ‘dtek meg.

 

Krisztusnak mint a Kozmikus Intelligenciának a testet öltése és küldetése nem világos a mai emberiség számára. Érdekekkel színezett vallássá alakították azokat az eredeti, tiszta kozmikus eszméket, amelyek a lelki fajok közötti rendet és a békét szavatolnák itt a Földön.

Az emberek eltávolodtak a spiritualitástól és megszakították a közvetlen kapcsolatot a lét magasabb fokozatain álló lényekkel. Így a Karácsony SzellemérÅ‘l, az Angyalokról és az Arkangyalokról nem rendelkeznek valódi tudással és megtapasztalásokkal, csupán könyvekbÅ‘l és prédikátoroktól hallanak róluk. Ez egy olyan fejlÅ‘dÅ‘ világ esetében, mint itt és most az emberi, eleinte még elfogadható volt. De manapság egy korszakváltás hajnalán már maga a korszellem kívánja meg, hogy az ember valódi lépéseket tegyen önmaga spirituális irányú fejlesztése érdekében. Egy olyan világban, ahol a testnek tulajdonítják a legnagyobb jelentÅ‘séget, nyilvánvalóan a lélek háttérbe szorul és mindenki mindenfélét állíthat róla, a hozzávezetÅ‘ útról, az angyalokról és a TeremtÅ‘rÅ‘l. Ám a fejlÅ‘dÅ‘ világok attól fejlÅ‘dÅ‘ek, hogy valakik irányítják az evolúcióját, mind a testi, mind a lelki fejlÅ‘dését. A Föld népe jelenleg még alacsonyabb rezgésű, vagyis irányított társadalom. A sorsképek és az egyedfejlÅ‘dés miatt a társadalmunk nem igazán fejlÅ‘dÅ‘képes, hiszen túlzottan ellaposodtak a rezgések. A Föld sok olyan alacsony rezgésű sorsot tárol, melyet a Sorsírók kénytelenek feljebb emelni, ezért újabb tervet eszelt ki a Kozmikus Intelligencia. Ez már elkezdÅ‘dött. Ennek csupán az egyik állomása lesz a többi között 2012. december 21-e. A Karácsony Szelleme és Krisztus is ebben vállalt ismét szerepet.

 

Boldog napot!




Címkék

vallás ezotéria Jézus okkultizmus lélek



Hozzászólások (0)



Üdvözlünk, Vendég!
2012. Május 20. van,
Vasárnap
E-mail cím

Jelszó

Elküldés
Regisztráció






Mi az az intellig...
2012/Máj/18 - Száraz György

Nemcsak mi vagyun...
2012/Máj/18 - Száraz György

Kokain az egyipto...
2012/Máj/18 - Száraz György

Az állatok hatod...
2012/Máj/18 - Száraz György

A bélmezi kísé...
2012/Máj/18 - Száraz György

Amikor visszaemlÃ...
2012/Máj/18 - Száraz György

A Nap aktuális v...
2012/Máj/18 - Horváth Zoltán előadása alapján szerkesztette Száraz György



Név

E-mail

Elküldés