Egyszerű kérdés, s mégis mennyi megközelítési mód! Kik és mikor vezették be a jelenlegi újévköszöntÅ‘ ünnepet? Milyen hagyományai vannak a szilveszternek? Mennyiben sarjad a szilveszter a kozmikus vallások metafizikájából? Mennyiben egyházi, mennyiben polgári és mennyibe spirituális ünnepnap a szilveszter? Voltaképpen minek is állítunk emléket ezen a jeles napon? Tudni illik, hogy a különbözÅ‘ kultúrák nem mindig ugyanakkor köszöntötték az új évet.

Mikortól létezik szilveszter?

A december 31-e, vagyis az évkör legutolsó napja a vallási kalendáriumok szerint I. (Szent) Szilveszter pápa emlékünnepe. Ez a pápa jelentÅ‘ségében alul marad számos utódjához képest, mégis az Å‘ pontifikátusa alatt (314–335) történt meg a kereszténység elsÅ‘ nagyobb sikere a Római Birodalomban.

A római császár, nevezetesen Nagy Konstantin, pálforduláson esett át, amely lehetÅ‘vé tette, hogy a kereszténység valamelyest tért nyerjen. Ezzel kapcsolatban számos mítosz és hiedelem kering, de talán éppen ezért érdemes néhány történelmi adalékot számba venni, s akkor egybÅ‘l látni fogjuk, hogy miként is ment ez a folyamat végbe.

Az i. sz. 313-as mediolanumi edictumban megerÅ‘sítették a keresztények vallásszabadságát és visszaadták elkobzott javaikat. Ennek elÅ‘zményeként Nagy Konstantin császárnak volt egy látomása, amelyrÅ‘l úgy hírlik, hogy „áttérésre” ösztönözte. Történt pedig, hogy éppen egyik vetélytársa ellen harcolt Róma mellett és vagy éjszaka, vagy a csata hevében megjelent elÅ‘tte egy keresztény szimbólum (kereszt vagy Krisztus-monogram) Ezzel gyÅ‘zz! E jelben gyÅ‘zni fogsz. Az uralkodó ezt a víziót isteni jelnek tekintette, s tüstént katonái pajzsára rajzoltatta. Ezt követÅ‘en fényes gyÅ‘zelmet aratott.

Bár a mítosz valóban tetszetÅ‘s, azért nem árt tudni, hogy történelmi bizonyítékok szólnak amellett, hogy a császárt közvetlenül a látomása elÅ‘tt avatták be a Sol Invictus kultuszba, ami annyiban módosítja a sztorit, hogy az isteni patrónus így nem Jézus, hanem a Napisten volt. A Sol Invictus egy olyan kultusz volt, amely a nevében a LegyÅ‘zhetetlen Napot, azaz a Napistent állította vallásának középpontjába.

A kép teljessége kedvéért gyorsan elmondom, hogy a kereszténység Jézus születését egészen addig – tehát az idÅ‘számításunk szerinti elsÅ‘ háromszáz évben – január 6-án ünnepelte. De felismerte az üldöztetések nyomán, hogy így nem nyerhet, ezért az alkalmazkodás taktikáját kezdte alkalmazni.

Mivel akkoriban a Római Birodalomban az államvallás mellett több misztériumvallás is törvényes módon működött, ezért a kereszténység igyekezett hozzájuk adaptálódni.

A klérus úgy határozott, hogy a Mithrász-kultuszhoz fog hasonlítani, amely pedig az Sol Invictus kultusszal fonódott össze. E helyütt elegendÅ‘ csupán azt tudni, hogy a Mithrász-kultusz jellegét a következÅ‘k adták: a lélek halhatatlan, a jövÅ‘ben ítélkezni fognak felette, s a halottak fel fognak támadni.

A kereszténység pedig alkalmazkodott. Így került Jézus születésnapja január 6-ról december 25-re. S a fény születése egyben az új év beköszöntét is jelezte. Mindez Szilveszter pápa uralkodása alatt történt, így róla kapta az évforduló ünnepe a nevét.

Mindazonáltal nem túl gyorsan honosodott meg a szilveszter ünnepe Európában, ha azt vesszük, hogy csak a XIII. Gergely pápa (1572-85) által bevezetett napév szerinti idÅ‘számítást követÅ‘en terjedt el az öreg kontinensen. Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és Franciaországban szinte rögtön szokássá vált, míg hazánkban csak 1587-ben vezették be, illetÅ‘leg a protestáns Németország csak 1699-ben járult hozzá a használatához.

Az Å‘si magyaroknál, miként a keltáknál is, minden jel szerint az évkezdet Å‘szre vagy tavaszra eshetett. Ennek emléknyomai fellelhetÅ‘k az Å‘szi és a tavaszi pásztorünnepek formájában.

A naptárreform bevezetésétÅ‘l függetlenül egészen a 16. századig Karácsony napján (december 25-én) ünnepelték az újévet, néhány helyen pedig január 6-án (háromkirályok idején).

Néphagyomány, városi folklór és Julius Caesar

Az óév búcsúztatásaihoz számos szokás kapcsolódik. A termékenységet, a bÅ‘ termést, a gonoszűzést szolgáló és a különféle szerencsehozó praktikákkal minden gyermek szembetalálkozik, de azt csak kevesen sejtik, hogy miért is végezzük el ezeket a ceremóniákat rendszeresen.

A január 1-jére esÅ‘ évkezdés szokását szegrÅ‘l-végrÅ‘l a rómaiaktól örököltük. Ovidius úgy tudja, hogy Numa királynak, Romulus utódjának tulajdonított naptárreform nyomán vált a téli napfordulót követÅ‘ Januarius az év elsÅ‘ hónapjává.

A Római Birodalomban a konzulok (consulok) „évet nyitó” hivatalba lépésének ideje egészen i.e. 153-ig március Idusának (március 15-nek) környékére esett. Ezután helyezték át január 1-jére.

A római szokásokat vizsgálva feltűnik, hogy január 1-je mint évkezdés régre nyúlik vissza. Nem feltétlenül kell egyetlen dátumot keresnünk, mert anno egymással párhuzamosan sokféle szokás és vallási hiedelem volt érvényben.

A polgári évet hivatalosan a Saturnalia ünnepe zárta le, amelyet december 17–23 között tartottak. Ennek „tizenkettedére”, azaz január elsejére, Janus isten orgiasztikus ünnepére esett a római „karácsony”. Janus a ki- és bejáratok istene volt és egyben istene minden kezdetnek, így az év elsÅ‘ hónapjának, minden hónap elsÅ‘ napjának és az emberi élet kezdetének is. Ábrázolásain az isten kulcsokat tart és 365 ujja van az év napjainak megfelelÅ‘en. Janus jellegzetes attribútuma az ellenkezÅ‘ irányba nézÅ‘ két arca – ebbÅ‘l származik a „Janus arcú” kifejezés.

Ilyenkor ajándékozták meg kölcsönösen egymást az emberek és ekkortájt díszítették fel örökzöld olaj- vagy babérággal az otthonaikat. Láthatjuk, hogy itt egy kettÅ‘sség vonul végig a történelmen. Ebben vágott rendet Julius Caesar naptárreformja i. e. 46-ban, amely megszüntette az összevisszaságot e tekintetben és a római újévet immáron véglegesen január 1-jére tette.

Egyházi ünnepek

A Béke Világnapja

1968 óta VI. Pál pápa kezdeményezésére ünnepelik a keresztények minden év elsÅ‘ napján a Béke Világnapját. Ez a nap arra hívja fel a figyelmet, hogy az új évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk ne csak önmagunkkal és szeretteinkkel, hanem minden emberrel és az egész világgal.

Máriának, Isten Anyjának Ünnepe: január 1.

Minden keresztény szent között a legkiemelkedÅ‘bb Szűz Mária, a Boldogságos Szűz. Úgy is nevezik Å‘t, mint aki „kegyelemmel teljes”. Ezt a dogmatika a következÅ‘képpen magyarázza: a Szűz anyasága öröktÅ‘l fogva megvolt Isten megváltó tervében, s amikor elérkezett az idÅ‘, akkor anyává lett a Szűz és fia született, aki nem más, mint Jézus.

Ennek ellenére Mária születését és gyermekkorát nem ismerteti a Biblia, csupán az apokrif forrásokban találunk erre utalásokat. Az egyház tanításában négy dogma szól Isten Édesanyjáról. Ezt a négy alapigazságot kell elfogadnia a katolikus elképzelés szerint annak, aki „üdvözülni” akar.

Mária ünnepe január 1. A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, illetve szüzessége örökre megmaradt.

Mária szeplÅ‘telenül fogantatott, ennélfogva eredeti bűn nem érintette. Ezt a dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Mária szeplÅ‘telen fogantatásának ünnepe december 8-a.

Halála után Mária fölvétetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlásnak indult volna. Ezt a dogmát 1950-ben hirdette ki XII. Pius pápa.

Az Újév metafizikája

Kozmikus vallások

Minden Å‘seredeti, fÅ‘ként történelemelÅ‘tti vallási és kultúra ama elképzelés köré csoportosult, amit a világ periodikus megújulásaként definiálhatunk. Ahogyan a mezÅ‘gazdaság, illetve az idÅ‘járás által a természet évrÅ‘l évre megújhodott, úgy az egyes ember élete is ezt a ciklust volt kénytelen követni. Minden olyan vallást, amely erre a periodicitásra alapozta szertartásrendjét, méltán nevezhetjük kozmikus vallásnak.

Világfa, karácsonyfa

Voltaképpen a karácsonyfa hagyománya nem is a karácsonyhoz, hanem az újesztendÅ‘höz kapcsolódik szervesebben. Az idÅ‘rÅ‘l idÅ‘re történÅ‘ megújulás eklatáns példája a fa és az erdÅ‘. A mindenhol megtalálható, abszolút közérthetÅ‘ szimbólumokat a természetben, a növény- és az állatvilágban kereshetjük. A fa jól reprezentálja az ember metafizikai lényegét: gyökerei (léte) a földhöz kötik, azonban folyamatosan a fény felé, a Nap felé törekszik. Eközben fejlÅ‘dik, kérget növeszt, melyet le is cserél és halála után elkorhadva átadja anyagát az újonnan szervezÅ‘dÅ‘ életformáknak.

A világegyetem élÅ‘ szervezet akárcsak a fa, amelyet újév környékén állítunk fel: ez a megifjodás és a valódi halhatatlanság dogmatikájára vezethetÅ‘ vissza. A fa a világtengely, amely a teremtés három szféráját köti össze: az Alvilágot, a Földet és az Eget. A fa voltaképpen a világ tengelye, amely körül minden más forog. Ki lehet-e képletesebben fejezni a világ mint makrokozmosz és az ember mint mikrokozmosz analógiáját a (karácsony)fánál.

Analógia: vízözön és újév

Az újévi titok mind fent, mind lent lényegében abból áll, hogy a világ ciklikus megújhodását ismételjük meg: minden vég egyúttal egy új kezdetet képvisel. Az újév alkalmával az ehhez kapcsolódó misztériumokat szokás megismételni. Az iráni történelemben éppen úgy jelen van ez a hagyomány, mint a Közel-Keleten, de ehhez hasonlókkal találkozunk a germánoktól kezdve a Japánokig szinte minden szakrális és egyben tradicionális kultúrában.

Az özönvíz-mítosztár hasonló értékrendet jelenít meg. A vízözön közeledte mindig azzal magyarázható, hogy az emberek vétkei felhalmozódnak és a Világ Rendje meggyengül, majd meginog. Ezért a rosszat, a szennyet el kell törölni. Ennek okán jön a tisztító vízáradat. Ami a mítoszokban makrokozmikus szinten a vízözön, az az egyéni ember életében, ha úgy tetszik, szimbolikusan az Újév. Ez a világ és az emberiség pillanatnyi vége, és egy új teremtés kezdete.

Az örök visszatérés törvénye

Értsük meg jól, hogy a Kozmikus RendrÅ‘l és annak helyrebillentésérÅ‘l szól elsÅ‘dlegesen az újév. A Kozmikus Rendet mindig fenyegeti valami vagy valaki. Hol a „Nagy Kígyó”, hol az emberek bűnei, de mindig felerÅ‘södik egy tendencia, amely szó szerint aláássa és romba dÅ‘léssel fenyegeti a dolgok helyes menetét. Ezért van szükség a megtisztulásra. Az Újév a helyreállító ünnep. Mezopotámiában a sumérok ákitil-nek hívták, ami annyit tesz: „a világ újjászületését adó erÅ‘”.

Az Újév ünnepségével visszatér a világ és az ember arra a pontra, ahonnét korábban indult. Természetesen az idÅ‘ mozgása miatt ez a pont virtuális, ezért inkább egyfajta spirálhoz, vagy rugóhoz tudnám hasonlítani. Azonban a legfontosabb misztérium, ami ilyenkor történik, hogy az ember újrakezdheti, mintegy elölrÅ‘l indíthatja az életét. Ez az úgynevezett örök visszatérés törvénye.

EbbÅ‘l fakadnak a ma már tipikusan szilveszterinek gondolt fogadalomtételek és egyéb ön-szuggesztív rituálék alapgondolatai.

Az Újév elképzelhetetlen a fohászok, az amulettek és az istenek védelmezÅ‘-oltalmazó erÅ‘inek segítségül hívása nélkül. A gyarló ember valahol érzi magában, hogy segítségre szorul, s hogy egyedül nem fog tudni megbirkózni a káosz erÅ‘ivel, ezért minden évben – sÅ‘t az évkörön belül is többször – aktualizálja az istenektÅ‘l való függÅ‘ségét, ha másként nem is, akkor áldozati tüzek és ehhez hasonló mágikus béketeremtÅ‘ rituálék bevetésével.

Ha megértjük ezeknek az apró mozzanatoknak a metafizikáját, akkor közelebb kerülhetünk az újév titkaihoz.

Boldog napot!