Az élet annyi, amennyit megismersz belőle!
Bölcsesség és okosság
2011. Október 18. - Szerző : Száraz György

Egy rövid, nem túl megerÅ‘ltetÅ‘ kis eszmefuttatás a két fogalom közötti különbségrÅ‘l és annak következményeirÅ‘l.

 

A mai tudományos elit okos, bizonyos értelemben intelligens. A vallási vezetÅ‘k többnyire bölcsek. – Ilyen és ehhez hasonló sztereotípiákkal ámítják magukat az emberek, mert szeretnénk azt hinni, hogy ez így van. Szeretnénk a biztonságérzetünket megalapozottnak látni. Például a tudós megnyugtatja az embert, hogy nem lesz világvége, a vallási vezetÅ‘ ennek éppen az ellenkezÅ‘jét állítja. Az egyik tudós azon fáradozik, hogy meghosszabbítsa az életet – rákkutató, génsebész –, míg a másik akaratlanul is megrövidíti a széntüzelésű erÅ‘művekkel, a fosszilis üzemanyagokkal hajtott autókkal és a mesterséges élelmiszeradalékok ezreivel. Okos dolog ez, de vajon bölcs is?

 

A vallások hívei szinte kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy legyen világbéke a Földön, ne legyenek háborúk, szeressük és tiszteljük egymást… Ehhez képest a nemzetközi politikai, gazdasági és katonai ténykedések erÅ‘teljesen vallási színezetűek, minekután részint vallási okokra vezethetÅ‘ vissza a legtöbb háborúskodás. Úgy tűnik, hogy akiknek a bölcsességet kellene képviselniük, azok szítják legjobban a tüzet, s fordítják egymás ellen a nemzeteket. Meddig tehetik meg ezt az esztelenséget büntetlenül? Bölcsek Å‘k, vagy csak okosak? Vagy se nem bölcsek, se nem okosak?

 

Felépült, mert felépítettek pár évtized alatt egy fogyasztói rendszert a fejlett világ országaiban. Szinte minden kütyünket az elektromos áram működteti, gázzal fűtünk és csak elenyészÅ‘ szerep jut az alternatív megoldásoknak, mint a szélerÅ‘mű, a napkollektor, vagy a meglehetÅ‘sen drága hibridhajtás a gépkocsik esetében. Vedd és vidd! Csak használd! Ne aggódj, mert mindig lesz másik! Meggazdagodás ésszel mások kárára, az élet kárára?

 

Kilátástalannak érzed az életedet? Rég volt már egy kisadós „érzék-kielégítésben” részed? Vagy csak nagyobb, sÅ‘t határtalan élvezetre vágysz? Éld át a mámort! Van divat, csúcstechnológia, gyógyszer, drog, pornográfia, videojátékok arzenálja, de minden egyéb elérhetÅ‘ az Interneten keresztül, mely mindenkit összeköt mindenkivel! Ne aggódj, rólad is mindent meg lehet tudni a vásárlási szokásaidtól az ideáljaidon keresztül a legféltettebb titkaidig, s persze olyan hétköznapi dolgokat is, mint például hogy kikkel érintkezel és tartod a kapcsolatot rendszeresen stb. Okos dolog, de nem túl bölcs telekommunikáció-függÅ‘vé válni!

Egy dologról viszont mindezekért felejtkezz meg, légy szíves! Ne kérdezz! Ne tegyél fel kényes kérdéseket! Vegyél fel hitelt, amit az unokáid is törleszthetnek majd, vagy kérj kölcsön, és költsél minél többet! Ez vajon igazi gondtalanság? Aggálytalanul élni kifizetÅ‘dÅ‘? Hogyan lehet okosan dönteni, ha nincs kielégítÅ‘ alternatíva, csak olyan, amire mindenképpen ráfizetsz.

 

Mi a bölcsesség? A természet ismerete és szeretete közelebb visz a rejtélyesnek tűnÅ‘ bölcsességhez, mert a mérhetetlen kozmikus intelligencia mindenhol, mindenben megtalálható. A virágok leveleiben, a vízcseppekben, a szélben, a tűzben, a természet formáinak szabályosságban, a növények felépítésében, az állatok ösztönösségében…, s az egész rendszerben, mely oly tökéletesen működött az ember megjelenése elÅ‘tt és amely hibátlanul fog működni az ember eltűnése után is, ha így folytatjuk. Szóval, a bölcsességet nem tanítják az iskolákban, mert ott csak okosodni lehet, ami hasznos dolog a mai világban, de korántsem nyitja olyan tágra az ember szemét és elméjét, mint a bölccsé válás folyamata. Ilyen bölccsé csak válni lehet, azt nem lehet megvásárolni. A bölcs sose mondja vagy gondolja magáról, hogy bölcs, ezért nincs is olyan nagy promóciója manapság a bölcsességnek.

 

Az okos nem zárja ki a bölcset, de a kettÅ‘ együtt igen ritka adomány. A fejjel érezni és a szívvel gondolkodni egyszerre nagy dolog! Az Å‘si kultúrák vezetÅ‘i, vagy a mai élÅ‘ természeti népek elöljáró ezt tudták működtetni.  Ez nem azt jelenti, hogy létezik külön egyiptomi bölcsesség, maja bölcsesség, indiai bölcsesség stb. Mindenki másként bölcs, másként lát, egyedi módon érez és gondolkodik, mégis ugyanazokhoz a felismerésekhez jut el. Az út maga a bölcsesség útja. Attól ezoterikus, hogy kevesen képesek csak végigjárni, és csakis egyedül barangolható be. Bármelyik kontinensen lakjon is, a bölcs emberben van valami vonzó: a végtelen és megingathatatlan nyugalma, az, ahogyan az életet szemléli, ahogy nem ragaszkodik semmihez, ahogyan elfogad, ahogyan reagál, vagy épp amikor nem reagál. Az okos embernek mindig mindenre van egy, többnyire kész, elÅ‘re gyártott válasza, vagy improvizatív, de régi gondolatmintázatokról másolt felelete. A bölcsnek nincsenek ilyen válaszai, semmi szüksége rájuk. Az okos mindenre felkészül, amire csak lehet, a bölcs nem aggódik, csak létezik. Az okos ember manipulál, ítélkezik és irányításra törekszik, a bölcs ezzel szemben hagyja megtörténni az eseményeket és szemléli azokat.

 

A bölcs ember szabad, az okos elme a saját maga által szÅ‘tt hálóban vergÅ‘dik, s nem képes kilépni a rendszerébÅ‘l. A bölcs ember azon felül, hogy mérhetetlenül nyugodt, szabad, jókedvű és minden szavával gyógyír az emberek mindennapi problematikáira, betegségeire és félelmeire. A bölcsesség nem tagadja a rossz, a gonosz vagy a romboló erÅ‘k létét, de nem harcol ellenük, mert tudja, hogy minden konfliktus az ellentétekbÅ‘l fakad. A polaritások közötti ellentétek szülik az emberi elmében a feszültséget, a stresszt és a békétlenséget. Az ilyen és ehhez hasonló kötÅ‘ momentumoktól mentes a bölcs. Az okos ember viszont mindenféle kiskaput keres és megpróbál mindenbÅ‘l elÅ‘nyt kovácsolni – egyébként kívülrÅ‘l a bölcs is ilyennek tűnhet, de valójában nem ez a mozgatórugója. A bölcs életének nagy részében nem tesz semmit, csupán akkor avatkozik bele a történések sodrába, ha óhajt módosítani néhány apróságon, de amúgy az isteni törvényeket hagyja munkálkodni, mert azok még nálánál is bölcsebbek.

 

Boldog napot!

 




Címkék

spiritualitás gondolkodásmód ezotéria személyiségfejlesztés



Hozzászólások (0)



Üdvözlünk, Vendég!
2012. Május 20. van,
Vasárnap
E-mail cím

Jelszó

Elküldés
Regisztráció






Mi az az intellig...
2012/Máj/18 - Száraz György

Nemcsak mi vagyun...
2012/Máj/18 - Száraz György

Kokain az egyipto...
2012/Máj/18 - Száraz György

Az állatok hatod...
2012/Máj/18 - Száraz György

A bélmezi kísé...
2012/Máj/18 - Száraz György

Amikor visszaemlÃ...
2012/Máj/18 - Száraz György

A Nap aktuális v...
2012/Máj/18 - Horváth Zoltán előadása alapján szerkesztette Száraz György



Név

E-mail

Elküldés