Arra próbálok lehetséges válaszokat adni, hogy miként adhatjuk meg gyermekeinknek a maximális biztonságérzetet, illetve írásomba csempésztem olyan szándékokat is, hogy esetleg önismereti szinten is végiggondoljuk, hogy mi magunk vajon rendelkezünk-e megfelelÅ‘ stabilitással. Kitérek arra is, hogyan fejleszthetjük és tökéletesíthetjük a személyiségünk alapjainak egyik pillérét jelentÅ‘, ám a legtöbb esetben ingatag vagy könnyen billenthetÅ‘, relatív biztonságunkat.

Félelem a veszteségtÅ‘l

Pszichoszomatikus (lelki eredetű testi tünetek) szempontból, az egyik legalapvetÅ‘bb kérdés, hogy amikor az ember még nem rendelkezik személyiséggel, akkor kihez fordulhat segítségéért. Természetesen a szülÅ‘khöz. A biztonságot a gyermek számára az anya és az apa együttes jelenléte teremtheti meg. A mai családok többsége – ezt még leírni is szörnyű – közelrÅ‘l ismeri a válás fogalmát. EbbÅ‘l kifolyólag a gyermekekben akár a születésük elÅ‘tt, akár a születésük után lerakódik egy emlékköteg, amely a kapcsolatból kilépÅ‘ szülÅ‘ elvesztésével áll összefüggésben. Amikor sor kerül a válásra, akkor a gyermek tudatalattijában elraktározódik egy olyan program, amely a késÅ‘bbi személyiségfejlÅ‘dése folyamán egyfajta belsÅ‘ bizonytalanságérzetként fog jelentkezni. EbbÅ‘l táplálkozik a félelmek és a szorongások sokféle válfaja, amelyeket nem lehet simán kinÅ‘ni, vagy egyszerűen túllépni rajtuk.

Még felnÅ‘ttkorban is jelen vannak az efféle félelmek, hiszen a múlt traumái feldolgozatlanok maradtak. Sokféle ráktípusnak sajnos ez az egyik lelki oka. Természetesen nem mindenki éli meg hasonlóan a szülÅ‘ktÅ‘l való eltávolodást, vagy a mellÅ‘zöttséget. Utóbbi esetben nem szétbomlott családról, csupán egy rosszul funkcionáló, túlzottan nemtörÅ‘döm családszerűségrÅ‘l beszélhetünk. Ez is táptalaja lehet a szorongásoknak és a biztonságérzet egy ilyen atmoszférában sem alakul ki megfelelÅ‘en, vagy nem fejlÅ‘dik tovább a megkezdett irányba. Ha a drámák sorozatosak a gyermek életében – dráma az, amit Å‘ annak él meg –, akkor lelkileg sérül a csemete. Ezek az élmények egy idÅ‘ után kóros testi tüneteket ölthetnek, vagyis a testben is leképzÅ‘dhetnek mindazok az emlékek, amelyek a lélek számára feldolgozatlan terhek és megemésztetlen traumák.

Nyilvánvalóan egy váláshoz többnyire hosszú út vezet, és sok esetben ez a kisebbik rossz döntés, azonban okvetlenül figyeljünk oda szülÅ‘ként arra, hogy a gyermekben milyen lelki folyamatok zajlanak éppen. A gyermeket korának megfelelÅ‘en kell megerÅ‘síteni és megnyugtatni annak érdekében, hogy az egységérzését fenn tudja tartani. A gyermek sokáig (7-10 éves korig mindenképp) függ a szülÅ‘ lelki állapotától. A gyermek tudat alatt átveszi a szülÅ‘tÅ‘l az építÅ‘ és a romboló rezgéseket egyaránt, legyen szó akár érzelemrÅ‘l, akár gondolatról vagy ezek vegyülékérÅ‘l.

Ezért nap mint nap szánjunk idÅ‘t arra, hogy a gyermekünket biztosítsuk afelÅ‘l, hogy mi mindig mellette állunk, s bármi történjék is, együtt, közösen minden kihívást megoldhatunk, sÅ‘t, meg fogjuk neki tanítani, hogy hogyan állhat majd helyt az életben.

Ezen túlmenÅ‘en pedig érdemes idÅ‘rÅ‘l idÅ‘re elbeszélgetnünk a gyermekünkkel az élet természetes körforgásairól és ritmusáról: a születés-halál ciklusairól, a lélek és a szellem létérÅ‘l, a sorsszerűségekrÅ‘l és a szükségszerűségekrÅ‘l, a gyerekkori és a felnÅ‘ttkori változásokról. Ezt játékos, mesés és mitologikus módokon tegyük, ne tudományosan! Ezek mind csökkentik gyermekeinkben a felesleges stresszt és más megvilágításba helyezik a megannyi presszionáló külsÅ‘ hatást, amellyel minden embernek számolnia kell.

Önbecsülés és biztonság

Egyik ember sem készen érkezik, bár kétségkívül velünk születik egy adag belsÅ‘ erÅ‘, amelybÅ‘l nem mindenki kap egyformán. Akár több, akár kevesebb belsÅ‘ erÅ‘vel rendelkezik valaki, roppant lényeges, hogy a szüleitÅ‘l rendszeres visszajelzéseket kapjon az emberpalánta. Bár a realitás nagyon fontos, de vigyázzunk, hogy a gyermek kiértékelése nehogy átcsapjon ismétlÅ‘dÅ‘ kritikába, kárhoztató ítélkezésekbe, másokkal való összehasonlítgatásokba stb.

Az önbecsülés kialakítása nem szólhat a mi személyes elvárásainkról, mert az csak megfelelési kényszert teremthet a gyermekben, ami alááshatja az épp csak bimbózó önbecsülését, avagy heves ellenállásba és konfliktusba torkollhat, amely megint csak több veszteséggel, mint nyereséggel jár.

Számomra mindig is központi kérdés, hogy a realitások talaján álljak, amikor a gyermekemet támogatom, erÅ‘sítem és a sikereit méltatom. Alapszabály, hogy mindig a gyermekbÅ‘l kell kiindulnunk, s nem önmagunkból. Vannak gyermekek, akik keményebb diók, ezért esetükben egészen más eszközöket kell alkalmaznunk, mint az érzékenyebb, finomabb lelkületűeknél.

Ha már kellÅ‘képpen kiismertük a porontyunkat, akkor szenteljünk neki figyelmet: hallgassuk meg, vegyünk részt az életébe, aktívan jelezzük neki, ha valamit nem a legjobban csinált, ugyanakkor dicséjük, jutalmazzuk és ismerjük el. Sokszor nem a szó a leghatásosabb eszköz, hanem az együttlét és a metakommunikáció: egy kacsintás, egy simogatás, egy ölelés vagy maga a játék közös, önfeledt öröme. Ezeket rendszeresítsük, mert olyan láthatatlan energiákat mozgósítanak a gyermeki pszichében, amelyek megteremtik az alapjait egy egészséges és autonóm identitásnak.

Konfliktuskezelés és biztonság

Természetesen ki kell térnünk a problémák megoldására és a hiányosságok kijavítására is. Ezt példamutató neveléssel lehet megalapozni. A gyermeknek látni kell, hogy a szülei milyen megoldási stratégiákat választanak a kényes helyzetekben és milyen módszerekkel simítják el a felmerülÅ‘ feszültségeket. A gyermek a legtöbbször lemásolja szülei viselkedési mintáit, csak nagyon kevés esetben cselekszik éppen azokkal ellentétesen.

A legfontosabb készségek, amit a gyermekeknek meg kellene tanulni: konstruktivitás (építÅ‘ jelleg), autonómia (önrendelkezés), szabad véleményalkotás és érvelés, ugyanakkor együttérzés, tolerancia, a közös értékek és érdekek keresése és felismerése. S akkor még nem szóltam a bizalomról és a tiszteletrÅ‘l, amely megint csak jobban tanítható tetteken keresztül, mint szavakkal.

A konfliktuskezelésben mi, felnÅ‘ttek sem vagyunk spílerek sokszor, de ezt már gyerekkorból hozzuk magunkkal. Fontos, hogy ne csak védekezni tanuljunk meg és igazolni saját magunkat, hanem egy egészséges egyensúlyi helyzetet alakítsunk ki önmagunk és a külvilág között. Ha mi jó hídépítÅ‘k vagyunk az emberi kapcsolatainkban, akkor gyermekeink is könnyedén elsajátíthatják ez a magatartásmintát. Ha viszont a gyerkÅ‘c azt látja, hogy a szülÅ‘je félénk, kishitű, folyton meghátrál, és csak kesereg, akkor Å‘ is ezt az energiát fogja magába szívni.

A konfliktus nem jelent automatikusan rosszat, csupán különbséget, amelyet a legtöbbször át lehet hidalni. A konfliktus nem istencsapás, amelybÅ‘l csak fájdalom és szenvedés származhat, hanem egy lecke, amit meg kellene tanulnunk, egy titok, amire rá kell jönnünk önismeretbÅ‘l és a másik ember megismerésébÅ‘l. A konfliktus nem szükségszerűen eredményez elszigetelÅ‘dést, ha úgy döntünk, hogy nyitottan és segítÅ‘készen állhatunk hozzá anélkül, hogy sebeket osztanánk ki vagy sérüléseket gyűjtenénk be.

Kiszámíthatóság és biztonság

Ez a világ egy kissé abba az irányba kanyarodott, amikor minden egyre bizonytalanabbá és kiszámíthatatlanabbá válik. Az erÅ‘sebb elnyomja a gyengébbet. Az okosabb kihasználja a butábbat. A hatalmat akarja mindenki birtokolni, holott még önmaga felett sem tanult meg uralkodni. Tetszik vagy sem, ebben a világban kell gyermekeinknek megtanítanunk a kiszámíthatóságot és a biztonságot.

Mivel a külvilágban egyre sokasodnak a válságok, szépet hazudnunk nem szükséges, és amúgy hasztalan is. A biztonság szigete nem kívül található, hanem az emberen belül. Ma jóval életképesebbek azok az emberek, akik a belsÅ‘ értékeikre és értékrendjükre támaszkodnak, illetve azokból merítenek hitet, erÅ‘t és bátorságot, azokhoz képest, akik külsÅ‘ dolgoktól teszik függÅ‘vé a sikereiket és a kudarcaikat. Jobban tud érvényesülni és messzebbre jut el az, aki már gyerekkorában kilóg a sorból az akaratával, a szorgalmával, vagy épp az önfejűségével és minden olyan belsÅ‘ törvényekre visszavezethetÅ‘ tulajdonságával, ami ösztönös és nem betanult. A gyermekeknek túl sok információt akarunk idejekorán a fejükbe verni, mondván, szüksége lesz rá és minél elÅ‘bb, annál jobb. Ezt nem tartom helyesnek. A személyiségfejlÅ‘désben nincs helye a türelmetlenkedésnek és a siettetésnek.

A jövÅ‘ lehet bizonytalan, de attól még kialakíthatunk magunknak biztos dolgokat. Hol? Önmagunkban, a belsÅ‘ világunkban, amely akkor is tudatosan egyensúlyban tartható, ha a külvilág alkalmasint összedÅ‘lni látszik, ha a dolgok nem a vártnak és reméltnek megfelelÅ‘en alakulnak. Csak mi érhetjük el és tarthatjuk fenn a biztonságérzetünket, amely véleményem szerint nem nélkülözheti az ösztönöket, a hitet és a spiritualitást. Léteznek olyan elvek, amelyek kortalanok és az ember legalapvetÅ‘bb szükségleteit elégítik ki.

Fontos, hogy ne meneküljünk, ne féljünk, ne reszkessünk, ne váljunk hitehagyottá! Törekedjünk arra, hogy minden pillanatban olyan tudatosan és felelÅ‘sségteljesen éljük át az életünket, ahogyan csak tudjuk! Ne feledd, ha van idÅ‘d és energiád az önsajnálatra és a panaszra, akkor arra is van idÅ‘d és energiád, hogy a helyzeteden változtass! A gyermekeid pedig ebben is téged fognak követni.

Boldog napot!