Az élet annyi, amennyit megismersz belőle!
Világokon át – A semmiből a valami
2011. November 15. - Szerző : Száraz György

Ismerjük meg a természettudományos gondolkodás modelljét és alkalmazzuk azt a metafizikára. MeglepÅ‘ felfedezéseket tehetünk, ha nem állunk meg azoknál a korlátoknál, amelynél mások behúzzák a kéziféket. Megtudhatjuk, hogy az anyagnak is van alapanyaga, hogy az éter hogyan tölti ki a teret, valamint azt is, hogy mi az az organikus tér, s hogy miként keletkezik a semmibÅ‘l a világ. Persze adósok maradunk még jó néhány izgalmas részlettel, de azokra egy másik alkalommal majd biztosan kitérünk.

 

Az anyag „alapanyaga”

 

Ha természettudományos szemszögbÅ‘l vizsgáljuk a világ struktúráit, akkor mindenképpen megállapíthatjuk, hogy elÅ‘zmények nélkül nem kapunk eredményeket. A természetben létezÅ‘kkel szokás számolni, amelyeket tekinthetünk rendszereknek. Voltaképpen a teremtés folyamata az, hogy az egyik rendszerbÅ‘l kibomlik a másik vagy a többi. Az atomokból további részecskék keletkezhetnek, vagy akár a fotonokból is létrejöhetnek új részecskék, sÅ‘t ennek az elvnek a logika szerint a kvantumok világára is érvényesnek kell lennie. Teljesen önkényes és szubjektív dolog, hogy mi mit tekintünk létezÅ‘nek, vagy elképzelhetÅ‘nek és mit nem. A valóságot ez – véleményem szerint – vajmi kevéssé érdekli. Úgyhogy én abból indulok ki, ami van és nem abból, hogy a vanságból mennyi rész érzékelhetÅ‘ vagy hihetÅ‘, és mennyi nem.

 

Az anyagi világon túli létezÅ‘krÅ‘l már az ókor, sÅ‘t a történelemelÅ‘tti korok óta folyamatos kinyilatkoztatások érkeznek hozzánk. Általában ezt a szférát isteninek nevezik a szent iratok és a mitológia is. Ha így vesszük, akkor a mi világunk elÅ‘tt létezÅ‘ világról beszélhetünk, amelybÅ‘l a mi világunk sarjadt. Itt ellenmondásba kerülök a pozitivizmussal, amely csak azt tekinti létezÅ‘nek, amelyet közvetlen észlelés révén tapasztalhatok meg és amelyrÅ‘l „pozitív” ismereteket szerezhetek. Ez a korlátozás – vegyük észre – önkorlátozás, mert a fejlÅ‘dés éppen azokról az áttörésekrÅ‘l szól, amelyeket momentán még nem ismerünk, nem érzékelünk, nem találtunk ki, nem fedeztünk fel és műszereink sem képesek detektálni, lévén technikai eszközeinket is fÅ‘ként a korlátainknak megfelelÅ‘ tervek alapján építettük, ezért csak ritkán bukkannak elÅ‘re nem várható eredményekre.

 

A természettudomány tehát kereken tagadja Isten létezését, s a szellemi világok létezését. De mire megy vele? Egyáltalán ki akarta meggyÅ‘zni arról, hogy változtasson a nézÅ‘pontján. TÅ‘lem nyugodtan vergÅ‘dhet a saját korlátjai között. Ja, hogy a vallás és a teológusok más állítanak? Ez sem feltétlenül érdekes, mert a valóság nem az ésszel kikupált vagy hiedelmekkel telezsúfolt emberi fejeknek akar megfelelni, igazából egyáltalán nem akar megfelelni senkinek és semminek. A lét az csak úgy van, létezik. Ennyi. Aztán, hogy mi mit kezdünk vele, az a mi dolgunk.

 

A tudós, például a fizikus is, hisz valamiben, mert neki vannak elÅ‘feltevései és következtetései, amelyek egy része kétségtelenül hasznavehetetlen. Szerény véleményem szerint sokkal logikusabb a dolgok mögé nézni. EgyelÅ‘re feltételezzük, hogy az észlelt valóság mögött található egy per pillanat nem észlelhetÅ‘ realitás. EttÅ‘l még a víz száz fok közelében fog felforrni és Jézus Krisztus marad a megváltó és Buddha se kap infarktust a nirvánában.

Szóval, tegyük fel, hogy a világegyetem és a teremtés intelligens és létezik egy felfedezetlen világ, amolyan sötét energiával kitöltött, vagy éterikus valami.

 

Biológiai szempontból az élÅ‘lények rejtélyes elvek alapján egyszer csak kialakultak és fejlÅ‘dni kezdtek. Ez nagyszerű. De hogyan? Talán az Å‘skotyvalékból sok-sok építÅ‘elem úgy állt össze, hogy abból élÅ‘lény alakulhatott ki. Rendben, ilyen alapon akkor az éterbÅ‘l vagy isteni energiából egy tervszerűség alapján különféle kvantumstruktúrák alakultak ki, amelyek azután létrehozták a világunkat és benne sok-sok létezÅ‘t. Állíthatjuk-e akkor, hogy a világ éterbÅ‘l keletkezett, amely jelenleg láthatatlan, érzékelhetetlen, megfoghatatlan, mégis valami? Mondjuk, szellemi vagy isteni? Szerintem igen.

 

Éter van mindenhol!

 

A haladóbb, talán spirituálisabb, tudósok már megállapították, hogy a teret, a világunkat éter tölti ki. Minden telített, vagyis nincs olyan, hogy üresség, ahogyan azt mi elképzeljük. A fizikailag még tapasztalható részecskék mögött erÅ‘k és energiák állnak. Az energiák mögött pedig ki tudja, mi? Talán még finomabb szubsztanciák munkálkodnak.

Egyes tudósok egyenesen azt állítják, hogy a mindent betöltÅ‘ és átható éter is részecskékbÅ‘l, úgynevezett „éteronokból” tevÅ‘dik össze. Csakhogy ezeknek nincs se töltésük, se tömegük. Attól függetlenül, hogy mérni nem tudjuk Å‘ket, még létezhetnek. Logikusnak tűnik számomra, hogy többféle szubsztancia létezhet annak alapján, hogy milyen éteronfajták alkotják. SÅ‘t, feltételezhetjük, hogy az egyik éterontípus képes átalakulni egy másikká. Az éteronfajták ugyanúgy lehetnek világoknak az építÅ‘kövei, mint ahogyan az általunk ismert részecskék a fizikai világot teremtik. Mi több, átalakulhatnak egymásba, ahogyan a „mi” részecskéink is képesek erre. Így akár többféle világ is létezhet egyszerre.

 

Organikus tér

 

Alfred North Whitehead elmélete szerint a tér élÅ‘ organizmus, tulajdonképpen egy integrált rendszer. Ez azt is jelenti, hogy a tér egésze több mint a részeinek összessége. Hasonlóan, az ember is több mint a sejtjeinek az összessége.

Ne menjünk el szó nélkül az integrált jelzÅ‘ mellett, mert ez adja meg a rendszer – tér és az ember – működésének egyik legfontosabb sajátosságát, nevezetesen azt, hogy amikor az egyik parányi alkotó eleme megváltozik, akkor a rendszer egésze átalakul. Nem egy befÅ‘tt tűnik el a spejzból és kész, hanem az egész struktúra megváltozik, mert a tér, az éteronok, az energia, a szellem mindent összekapcsol mindennel egyidejűleg. Tehát kulcsfontosságú a rendezettség a rendszeren belül.

Az éterrÅ‘l feltételezik, hogy implicit rendezettséggel bír.

 

Eggyel továbblépve belátható, hogy amit energiának hívunk, az valaminek a mozgása. De mi mozog? Például hullámok mozoghatnak. E szerint akkor az energia mozgó hullámokból áll? Jó, de akkor is a kérdés még kérdés marad: mi mozog?

A jelenlegi fizika azt tanítja, hogy az erÅ‘ valójában erÅ‘terekbÅ‘l, erÅ‘mezÅ‘kbÅ‘l keletkezik. Ezekben az erÅ‘terekben a potenciális energia hely szerint változik. Ezt a logikát követve, az energia vagy az erÅ‘ a változó éterkoncentrációból keletkezhet. A mi mozog kérdésre az éterkoncentráció a válasz.

Összegezve az eddigieket, az éteranyagok koncentráció-eloszlása és/vagy változása teremtÅ‘ erÅ‘vel rendelkezik. EbbÅ‘l lehet vákuum, különféle potenciáltér, erÅ‘tér, de végsÅ‘ soron akár fizikai létezÅ‘ világ is, azaz részecske és hullám. Így születhet a semmibÅ‘l valami.

 

Boldog napot!




Címkék

tudomány határtudomány holisztika parapszichológia



Hozzászólások (0)



Üdvözlünk, Vendég!
2012. Május 20. van,
Vasárnap
E-mail cím

Jelszó

Elküldés
Regisztráció






Mi az az intellig...
2012/Máj/18 - Száraz György

Nemcsak mi vagyun...
2012/Máj/18 - Száraz György

Kokain az egyipto...
2012/Máj/18 - Száraz György

Az állatok hatod...
2012/Máj/18 - Száraz György

A bélmezi kísé...
2012/Máj/18 - Száraz György

Amikor visszaemlÃ...
2012/Máj/18 - Száraz György

A Nap aktuális v...
2012/Máj/18 - Horváth Zoltán előadása alapján szerkesztette Száraz György



Név

E-mail

Elküldés